Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)

Algyő halottai a második világháborúban

sz. és Szegedi Járásbíróság Pk. 50817/1969/6. sz.) Süli Mihály földműves, honvéd; Al­győ, 1920. augusztus 21.; Laciik Mária - Süli Antal; fel.: Mészáros Anna (1940.); lh.: Algyő, Dózsa u. 34.; 1943 októberében Szegedre, az V. híradózász­lóaljba vonult be katonai szolgálatra. A zászlóalj által felállított híradószázaddal 1944-ben hadműveleti területre került, ahol ismeretlen helyen és időpontban szovjet fogságba került. A Szovjetunió­ban, két tanú állítása szerint 1947. augusztus 20-án meghalt. 1955-ben holt­tá nyilvánították és a Szegedi Járásbíró­ság határozatában ezzel az időpontban jelölte meg elhunytát. Neve a hősi halot­tak emléktábláján szerepel. (Algyő HA. 31/1955. sz. és Szegedi Járásbíróság Pk. 21423/1955-7. sz.) Süli Zoltán cipész tanuló, levente; Al­győ, 1925. szeptember 15.; Kovács Má­ria - Süli Mihály; lh.: Algyő, Géza u. 1.; 1944. október elején leventeként vo­nult el a Dunántúlra. Bátaszéken még látták, majd a Dunántúlon folyó harcok­ban vagy hadifogságban meghalt. 1956- ban holttá nyilvánították és a Szegedi Já­rásbíróság az utolsó életjel alapján 1944. november 30-i időpontban jelölte meg el­hunytát. Neve a hősi halottak emléktáb­láján szerepel. (Algyő HA. 27/1959. sz., Szegedi Járásbíróság Pk. 23335/1956. sz. és Anykvi felügy. 11644/1959. sz. Süli U(rbán) János földműves; Algyő, 1902.; Gonda Franciska - Süli István; fel.: Gera Erzsébet; lh.: Algyő, Géza u. 50.; A szovjet csapatok bevonulásakor 1944. október 11-én délután 16 órakor Szegeden a Felsővárosi feketeföldek, Oncsa házak 267-ben, saját házuk előtt a szovjet katonák lelőtték. (Szeged HA. 1558/1960. sz.) Süli U(rbán) Lajos tanuló, gyermek­áldozat; Algyő, 1935.; Tóth Anna - Süli Lajos; lh.: Algyő, Géza u. 56.; 1946. október 2-án délelőtt 10 óra 30 perckor az algyői állomás mellett aknasérülést szenvedett és elvérzett. (Algyő HA. 48/1946. sz.) Süli Z(akar) Mihály; ?, 1922.; Csala Anna; A második világháborúban had­műveleti területen, vagy szovjet hadifog­ságban halt meg. Neve a hősi halottak emléktábláján szerepel. Szabó András honvéd; Algyő, 1921. november 24.; Kecskeméti Teréz - Szabó József; lh.: Algyő 110.; Tényleges kato­nai szolgálatra Székesfehérvárra a 3. gyalogezred II. zászlóaljába hívták be. Alakulata 1944-ben a 6. gyaloghadosz­tály hadrendjében Galíciába, az 1. had­sereg arcvonalába került és részt vett a Kárpátokban folyó súlyos harcokban. Október 21-én szovjet hadifogságba esett. Az Új Magyarországban közölt és szovjet forrásokon nyugvó hadifogoly veszteséglista alapján a Szovjetunióban, ismeretlen hadifogoly táborban 1947. áp­rilis 11-én meghalt. (HL. Veszteség­lajstrom 15. köt. és ÚM 1992. 48. sz.) Szabó György napszámos, honvéd; Algyő, 1914. március 7.; Boldizsár Anna - Szabó Mihály; fel.: Süli Rozália; lh. : Algyő, Dévai u. 16.; 1944. szeptember 28-án Miskolcra a 13. gyalogezred II. zászlóaljába vonult be frontszolgálatra. Alakulatával részt vett a magyarországi harcokban és 1945 tavaszán eltűnt. 1949- ben holttá nyilvánították és a Szegedi Já­rásbíróság az utolsó életjele alapján 1945. március 15-i időpontban határozta meg elhunytát. Neve a hősi halottak em­léktábláján szerepel. (Algyő HA. 2/1950. sz. és Szegedi Járásbíróság Pk. 18735/4/1949. sz.) 237

Next

/
Oldalképek
Tartalom