Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)

Ismertté vált újabb szegedi hősi halottak és áldozatok

vonalába került. Részt vett az április 17- én Kolomea irányába indított sikeres ma­gyar offenzívában. A július 23-án indí­tott szovjet ellentámadás idején július 27- én a Rosulna melletti Kamienkánál lö­véssérülést szenvedett. Hadikórházba szállították, ahol sebesülésébe belehalt. (HL. HM. 22. oszt. ir. 684. d.) Dóczi Mihály; lh.: Szeged-Rúzsa; A második világháborúban hadműveleti te­rületen, vagy szovjet hadifogságban is­meretlen körülmények között meghalt. Neve Rúzsán a hősi halottak és áldozatok emlékművén szerepel. Domán Miklós munkaszolgálatos; Szeged, 1906.; Róth Erzsébet; Munka­szolgálatosként 1942 áprilisában hívták be és a 105/1. tábori munkásszázaddal a 2. magyar hadsereg Don menti arc vona­lára került. 1942. október 3-án ismeret­len körülmények között halt meg. (HL. Veszteséglajstrom 7. k.) Domokos István honvéd; Szeged, 1907.; Ismeretlen körülmények között került szovjet hadifogságba. Szovjetuni­óban a 207/2. számú hadifogoly lágerben 1946. február 8-án halt meg. (Nemzeti Kegyeleti Kárpótlás Alapítvány gyűjtésé­ből 1994-95.) Domokos Mihály honvéd; Szeged, 1920.; lh.: Szeged, ? sgt. 7.; Ismeretlen körülmények között került szovjet hadi­fogságba. Szovjetunióban a 428/58. szá­mú hadifogoly lágerben 1946. február 10-én halt meg. (Nemzeti Kegyeleti Kár­pótlás Alapítvány gyűjtéséből 1994-95.) Domonkos István; fel.: Hegyi Anna (1918.); lh.: Szeged; A második világ­háborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Dózsa Ágnes tanuló; Budapest, 1937.; Rózsa Magdolna - Dózsa Tibor; lh.: Sze­ged, Jósika u. 21.; A szegedi téglagyári gyűjtőtáborból 1944. június 28-án édes­anyjával és nővérével együtt Strasshofba deportálták. 1945. április 15-én Ran- deggben az SS-ek mindhármójukat kivé­gezték. 1947-ben exhumálás után haza­hozták őket és a szegedi zsidó temetőben a randeggi közös sírban vannak eltemet­ve. (Zsidó hitközség névsora, Szeged) Dózsa Anikó (Anna) tanuló; Buda­pest, 1936.; Rózsa Magdolna - Dózsa Tibor; lh.: Szeged, Jósika u. 21.; A szegedi téglagyári gyűjtőtáborból 1944. június 28-án édesanyjával és húgával együtt Strasshofba deportálták. 1945. áp­rilis 15-én Randeggben az SS-ek mind- hármójukat kivégezték. 1947-ben exhu­málás után hazahozták őket és a szegedi zsidó temetőben a randeggi közös sírban vannak eltemetve. (Zsidó hitközség név­sora, Szeged) Dózsa Magdolna — Dózsa Tiborné Rózsa Magdolna; Soroksár 1908.; lh.: Szeged, Jósika u. 21.; A szegedi tégla­gyári gyűjtőtáborból 1944. június 28-án két kislányával együtt Strasshofba depor­tálták. 1945. április 15-én Randeggben az SS-ek mindhármójukat kivégezték. 1947-ben exhumálás után hazahozták őket és a szegedi zsidó temetőben a ran­deggi közös sírban vannak eltemetve. (Zsidó hitközség névsora, Szeged) Dörmő István honvéd; Szeged; lh.: Szeged-Atokháza; A második világhábo­rúban hadműveleti területen, vagy szov­jet hadifogságban ismeretlen körülmé­nyek között meghalt. Neve Ásotthalmon a hősi halottak és áldozatok emlékművén szerepel. Dudás Henrik; lh.: Szeged-Rúzsa; A második világháborúban hadműveleti te­rületen, vagy szovjet hadifogságban is­36

Next

/
Oldalképek
Tartalom