Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)
Dokumentumok, tanulmányok, visszaemlékezések
suszter javítgatta a századbeliek utászcsizmáját. Elindulásunk idején bőségesen el voltunk látva cipőtalppal és egyéb, a javításhoz szükséges kellékekkel. Sajnos, amikor Szikszónál az éjszaka leple alatt a szolgálatvezetőnk, Német Pállal együtt kb. 40 fő, főleg szerb munkaszolgálatosunk dezertált, az akkor nagy értéknek számítható több tábla cipőtalpat magukkal vitték (tekintettel arra, hogy ezt a készletet „hivatalból” a szolgálatvezető volt hivatott őrizni, s kezelni, juthattak hozzá a későbbiekben nagyon nagy hiányát érző készlethez). Kapronczai János algyői lakos, a község csordása volt, tartalékos utász honvéd a századparancsnok csicskásaként végig hűségesen velünk tartott. Külön kell részletesebben megemlítenem az erődítési munkálatok szakmai vezetőjét, Ménesi István jutási szakaszvezető utász nevét, aki civilben asztalosmester volt. Klárafalvi, majd később mindszenti lakos volt. Visszavonulásunk idején Szatmár megye egyik falujában megállván, az esti kötelező elsötétítés miatt csökkentett világítás mellett, nem kellő előrelátással petróleumot osztott ki a kocsisoknak a viharlámpákba. Mivel a petróleum erősen benzines tartalmú volt, az elsőnek került kocsis és Ménesi István a 25 literes ballonból kiáradó benzingőz lángra kapva súlyos égési sebeket kaptak. Századparancsnokunk azonnal az elsősegélyhelyre szállíttatta mindkettejüket. Évek múltán megtudván a címét, levélben fölkértem, keressen föl a Szeged, Bécsi körút 22. számú lakásomon. Borzalmas látvány volt számomra ez a régebben csinos, jóarcú férfi, akinek az égés miatt plasztikai műtéttel pótolták a sérült helyeket. Szemhéja kifordulva siralmasan nézett ki. Mégis boldogan mesélte el, hogy sérelmes külseje ellenére a volt menyasszonya kitartott mellette és két gyermek szüleiként folytatta szakmáját. Mivel azóta se keresett föl, további sorsáról nem tudok semmit sem. A munkaszolgálatosok közül kiemelkedő katonáink voltak: Bulyovcsics Márkó szabadkai műbútorasztalos (Subotica, Milosa Obolitya 21.), akivel hazatérésem után is személyes kapcsolatot tartottam fönn. Vidákovics Ferenc szabadkai magántisztviselő és Szurcsovics József a századparancsnoki szekér kocsisa, szabadkai lakosként vonult be hozzánk munkaszolgálatra. Tiszteletadó, mindvégig velünk tartott fogságba esésünkig. A többi bajtárssal se volt fegyelmi szempontból baj együttlétünk idején. Komoly büntetésre — emlékezetem szerint — sohasem került sor. Amikor Szálasba kellett esküt tennünk, attól kezdve közülük került ki a dezertálás révén a legtöbb. Egyedül a hozzánk került, valamikor magyar, de elrománosodott román munkaszolgálatosok maradtak végig fogságba esésünkig. Kiemelkedő jószolgálatot tett egy zombori illetőségű hentesmester, kitűnően beszélt magyarul is, és mint szakember híressé tette századunk konyháját. Az ő révén mindvégig mintaszerű volt a század ellátása. Szedlanov Sztan- kónak hívták. Nevét — gondolom — nemcsak én, de valamennyi bajtársam, míg élünk, nem felejtjük el. Mindvégig velünk maradt fogságba esésünk idejéig. Az V. műszaki munkásszázad eseményei a visszavonulásunkig A szegedi V. zászlóalj műszaki munkásszázadot 1944. április 18-án indították el a Szeged-Rókusi pályaudvarról. Gyönyörű tavaszi időjárás segítségével a néhány napig tartó utazást még otthonról hozott frissességgel átvészelve Erdélybe kerültünk. Borgó- prund (Prundu Birgáului) állomáson kirakodtunk, s onnan szekereinkkel a kb. 14-15 312
