Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)
Dokumentumok, tanulmányok, visszaemlékezések
rek elhelyezésének kérdése. Nem jelöltek ki megfelelő középületet a betegek, gyerekek részére sem illetve rossz idő esetére.15 Nem gondolták végig, mi lesz az épületekben hátrahagyott állatok gondozásával. A kiürítés a városnak is gondot okozott, mert a lőtér céljaira a hadügynek átengedett területekre korábban építési engedélyeket adott, így az itt keletkező károkat a városra lehetett hárítani.16 Érthető, ha a lakosok sok esetben nem hagyták el a lakóhelyüket. Mindennek az lett a következménye, hogy a rendőrség felszólította őket a távozásra, majd aki nem tett eleget, az a bekövetkező balesetekért felelőssé volt tehető. Szerencsétlen lakosok csapdába estek, ha teljesítik a kiürítési utasítást, nem tudják elvégezni munkájukat és elhelyezésükről is maguknak kell gondoskodni, ha benn maradnak akkor saját életüket és állataik elhullását kockáztatják, kártérítési lehetőség nélkül. Nagyon veszélyes volt, hogy az iskolás gyerekek a déli ebédszünet alatt hazamentek tanyájukra. Mivel az együttműködés a lövészet vezetésével nem volt mindig tökéletes, ez is balesetek forrása lett. Ezt a gondot úgy oldották meg, hogy ezután csak a lövészetek lefújása után engedték el a gyerekeket az iskolából.17 Felmerült, hogy az iskolát — a Baktói Állami Elemi Népiskola — új, a lőtértől távolabbi helyen építsék fel, mert a gyerekek beszök- döstek oda, illetve lövedékeket találtak az iskolaudvaron. Végül csak a gyerekeket nem engedték ki az udvarra. A lőtér biztonsági helyzetének gyengeségei miatt 1935. augusztus 22-én súlyos tragédia történt. A lőtér területén egy eltévedt lövedék vagy repesz Vetró Viktória halálát okozta, vele lévő húgának pedig ujjait vitte el.18 A baleset árnyékában egyből fontosabbá vált a biztonság. Javaslatok, tervek készültek a jobb biztonság érdekében, javasolták a lőirány megváltoztatását, a veszélyeztetett terület megjelölését határkövekkel. a kiürítés szigorú betartását, az iskola áttelepítését, sőt a lőtér áttelepítése is felmerült.19 A megvalósítás azonban mindössze csak abból állt, hogy az iskola lőnapokon szünetet tartott és a tanyákon maradt állatokat zárt helyen tartották, s nyilván egy ideig az emberek a korábbinál óvatosabbak voltak. Ezek a változtatások csak rövid időre hozhattak kis javulást, az alapproblémát nem oldották meg. Az akarat nyilván megvolt a város oldaláról, de a hadsereg nem akart vagy nem tudott ebben partner lenni. A város vezetése és általában a lakosság becsülte és tisztelte —• minden fogyatékossága ellenére — a hadsereget. Ugyanez nem mondható el a hadsereg hivatásosairól, akik nem becsülték sokra a civil világot. Amikor a polgárok az áldatlan állapot javítására tettek javaslatokat, a katonák úgy érezhették, olyan dolgokba szólnak bele a város szervei, amelyekhez nincs joguk. Összességében meglehetősen rugalmatlannak mutatkoztak a civil szervekkel való kapcsolatban, nem értették meg a megoldásból származó közös előnyöket. 15 Uo. 19/58-1935. 16 Uo. 19/58-1935. — A szóbanforgó tanyákon 81 ló, 125 tehén, 234 sertés és 448 juh volt a gazdák birtokában, az iskolába 78 gyerek járt, a 64 tanya épületei közül 8 engedély nélkül épült. 17 Uo. 236/35. Tanügyi titkártól. 18 Uo. 53965/35. 19 Uo. 54430/35., 63064/35., 236/36., 34872/36. 297
