Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)

Ismertté vált újabb szegedi hősi halottak és áldozatok

nántúlra vonultak. 1945. február 12-én a nyilasok átadták őket a német SS-nek és Burgenlandban Éberau községbe került. Lábsérülései miatt a németek azt mond­ták, hogy kórházba szállítják, de a falu szélén még aznap, 1945 márciusában dr. Reiter György társával együtt agyonlőt­ték. A helybeliek a gyilkosság színhe­lyén temették el őket. (Dr. Pollák László följegyzése, 1998.) Boros László munkaszolgálatos; Sze­ged, 1918.; Schön Mária; A Szeged­hódmezővásárhelyi V. kmsz. zászlóalj­hoz vonult be munkaszolgálatra. Az V/5. tábori munkaszolgálatos századdal 1942 nyarán a 2. magyar hadsereg Don menti arc vonalára került. Az 1943. janu­ár 12-i szovjet offenzíva idején, január 17-én ismeretlen körülmények között el­tűnt. (HL. HM. 22. oszt. ir. szn.) Boskovics Lajos deportált izraelita; Munkács, 1909.; lh.: Szeged; 1944-ben Szegedről deportálták. 1945 áprilisában Sopronban, a háború és deportálás kö­vetkeztében halt meg. A soproni zsidó­temetőben temették el. (id. Németh Ala­jos: Sopron könnyes-véres dátumai. Sop­ron, 1993. 188. p.) Bozóki Imre; Szeged, 1921.; Dancsics Julianna; lh.: Szeged, Pálfy u. 74.; A háborús megszállásból adódóan 1945. február 1-jén Szeged, Baktóban mint ci­vilt az oroszok lelőtték. (Szegedi Emlék- bizottság gyűj tése, 1991.) Bozóki József; fel.: Gyulai Teréz (1907.); lh.: Szeged; A második világ­háborúban, vagy szovjet hadifogságban ismeretlen körülmények között halt meg. Feleségét hadiözveggyé nyilvánították. (Szeged város Hadigond. Iroda ir. szn. 1945-1950) Bozóki Mátyás honvéd; Kiskunmajsa, 1907. március 13.; Tóth Rozália; Idős tartalékosként a szegedi V. élelmező raktár állományában teljesített katonai szolgálatot. Szegeden az 1944. augusztus 24-i bombázáskor az állomás melletti raktárházaknál ledobott robbanó bom­báktól fulladásos halált szenvedett. Az 5. helyőrségi kórház ravatalozójából au­gusztus 26-án a belvárosi hősi temetőben katonai tiszteletadással temették el. (HL. HM. 22. oszt. ir. 713. d.) Bozsó Antal MÁV raktári munkás; Oroszlámos, 1905. január 28.; Mihók Anna - Bozsó József; lh.: Szeged, Berlini krt. 11-15.); 1945 tavaszán a szegedi ha­difogoly táborban és a fertőző kórházban dúló járványokban, 1945. március 30-án hastífuszban halt meg. (Szeged HA. 484/1945. sz., Ak. 107. §-a szerint 453- 4/1948. sz.) Bozsó János honvéd; Iráz, 1915.; A 201. várpalotai önálló tanzászlóaljában teljesített szolgálatot. Alakulatával részt vett az Algyő körüli harcokban, majd Szatymaz felé harcban vonultak vissza. 1944. október 12-én Szatymazon a temp­lom melletti réten hősi halált halt. Elő­ször a templom kérj ében temették el, és 1949 februárjában exhumálták. (CsML. Szeged polgm. ir. XXI. 507. d.) Böjti István; lh.: Szeged-Atokháza; A második világháborúban hadműveleti te­rületen, vagy szovjet hadifogságban is­meretlen körülmények között meghalt. Neve Ásotthalmon a hősi halottak és ál­dozatok emlékművén szerepel. Börcsök Ernő százados; Szeged, 1911. április 30.; Diószegi Ilona; lh.: Szeged; 1944-ben megszálló feladatokat ellátó 12. tart. hadosztály 48. gyalogez­red II. zászlóaljában teljesített tiszti szol­gálatot. 1944. július 12-én már lengyel területen Kujvrovelkánál comblövéstől elvérzett és hősi halált halt. Wisznicében temették el. (HL. HM. 22. oszt. ir. szn.) 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom