Kanyó Ferenc: Szeged és környéke második világháborús hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23/A. (Szeged, 2000)
Algyő halottai a második világháborúban
Terhes András őrvezető; Algyő, 1920. január 8.; Zakar Anna - Terhes József; lh.: Algyő 323.; A miskolci 13. gyalogezred II. zászlóaljában teljesített katonai szolgálatot. 1942 júniusában alakulatával a 2. magyar hadsereg Don menti arc vonalába került. Részt vett a doni hídfőcsatákban. 1943. január 12-i szovjet offenzíva idején a támadás harmadik napján a Scsucsjéről kiindult harcokban január 16-án hősi halált halt. Neve a hősi halottak emléktábláján szerepel. (HL. Veszteséglajstrom 9. köt.) Terhes András György; Algyő, 1913.; Belovai Teréz - Terhes András; fel.: Elekes Ama; lh.: Algyő, Kassai u. 12.; 1944. július 25-én Szeged-Kiskun- dorozsmára a mozgósított szegedi 9. gyalogezred I. zászlóaljába vonult be katonai szolgálatra. Alakulata augusztus 25-én Galíciában az 1. hadsereg arcvonalába került, majd szeptember végén már a Vereckei szoros védelmében súlyos harcokat vívott. A Kárpátokban folyó harcokban eltűnt. 1951-ben holttá nyilvánították és a Szegedi Járásbíróság utolsó életjele alapján 1944. november 15-i időpontban jelölte meg elhunytát. Neve a hősi halottak emléktábláján szerepel. (Algyő HA. 25/1951. sz. és Szegedi Járásbíróság Pk. 23953/2/1951. sz.) Terhes Sándor tanuló, gyermekáldozat; Algyő, 1934.; Bakos Mária - Terhes János; lh.: Algyő, Géza u. 16.; 1945. április 9-én délelőtt 11 órakor az algyői repülőtéren aknarobbanás következtében agyroncsolódást szenvedett és meghalt. (Algyő HA. 11/1945. sz.) Tombácz (Tombác) Mihály tart. honvéd; Algyő, 1909. szeptember 15.; Felhő Julianna - Tombác Antal; lh.: Algyő, Kanizsai u. 12.; Tartalékos honvédként 1944 júniusában mozgósították és az újvidéki 13. felderítőosztály bácskatopolyai huszárszázadába hívták be frontszolgálatra. Alakulatával augusztus 25-én Galíciában az 1. hadsereg arcvonalába került, a Hunyadi-állás védelmi vonalában. Szeptember végén a Vereckei szoros irányába vonultak vissza és szeptember 29-én 17 órakor Miskafalvánál a Peredil hegység 801. magassági pontjánál szovjet aknagránát telitalálatot kapott és hősi halált halt. Bajtársai a helyszínen temették el. (HL. Veszteséglajstrom 15. köt. és HL. HM. 22. oszt. ir. 735. d.) Tóth András; Szeged, 1920.; Horváth Julianna; lh.: Algyő; Miskolcon a 13. gyalogezred II. zászlóaljában teljesített tényleges katonai szolgálatot. Alakulatát 1942 áprilisában mozgósították és a miskolci 19. könnyűhadosztály részeként a 2. magyar hadsereg Don menti arc vonalába került. Részt vett a doni hídfőcsatákban. A szovjet csapatok 1943. január 12-i offenzívája kezdetén január 14- én a harcokban hősi halált halt. Neve a hősi halottak emléktábláján szerepel. (HL. Veszteséglajstrom 9. köt. 27165. sz.) Tóth Ferenc; ?, 1905.; Gyapjas Eszter; A második világháborúban hadműveleti területen, vagy szovjet hadifogságban halt meg. Neve a hősi halottak emléktábláján szerepel. Tóth István földműves; Szeged, 1891. szeptember 4.; Csókási Mária - Tóth István; fel.: Sövényházi Rozália (1928.); lh.: Algyő, Rákóczi telep 57.; Algyőn a harcokban bal lába lövést kapott és lakásában elvérzett. Halála időpontját 1944. október 14-i időpontban állapították meg. (Algyő HA. 33/1954. sz. és Szegedi Járásbíróság Anykvi felügy. 952- 168/1954/1. sz.) Tóth István kisbirtokos, honvéd; Szeged, 1888.; lh.: Algyő; 1944 szeptem240