Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)

Dokumentumok, visszaemlékezések

Barátunk egyszer csak arra ébred, hogy valami rettenetes nehéz súly nehezedik a mellére. Világos lesz előtte, hogy már a hullarakáson van. Minden erejét megfe­szítve szabaddá teszi magát, és a hullahegy tetejéről lemászik. Tőle pár méterre egy őr. Int neki. De az csak nézi, nézi kidülledt szemekkel. Majd puskáját eldobva kia­bálni kezd: Bocse moj! Bozse moj! így aztán kénytelen volt egymaga elvánszorogni a kórház elé. Szegény, pár hónapig még élvezhette az életet, mert közvetlenül elutazásunk előtt temettük el. Erő, kitartás, nyugalom és hatalmas hit kellett ahhoz, hogy az ember megőrizze emberi méltóságát, átvészelje a nehéz napokat. Mostoha körülmények között is megtartani a józan gondolkodást, bizony nagy feladat elé állított mindenki.” Szegedi hadifoglyok az elhurcolt nemzeti javak felkutatásért Csűri László főhadnagy, gépkocsi szertiszt rendelkezésünkre bocsátott dokumentuma „Magyar Újjáépítési Minisztérium 26014/1945. Alulírott hivatalosan igazolom, hogy a 103. gépkocsizó nehéztüzér osztály ál­lományába tartozó Csúry László gk.szert.fhdgy., aki osztályának keretében az ame­rikai megszállási övezetben lévő ebelsbergi Felső-Austria-i fogolytáborban tartóz­kodott, az országba a vezetésem alatt álló kormánybizottsággal jött vissza, folyó évi szeptember hó 23-án. Nevezettet gépkocsivezetői minőségben az amerikai katonai hatóságok tudtával hoztam át, annyival is inkább, mivel osztályuk hazaszállítása egyidejűleg megkez­dődött, s azokat szerelvényekre is elhelyezték már. Egyben közlöm, hogy nevezettnek, mint az elhurcolt magyar javak tárgyában kiküldött kormánybizottság vezetője megbízást adtam, elsőízben kinttartózkodásom alkalmával, a magyar javak felkutatása, biztonságbahelyezése és összegyűjtése tárgyában. E feladatot lelkes buzgalommal, igen nagy odaadással és főleg sok és praktikus értelembe véve is jó eredménnyel látta el és játszva állandóan azzal a lehetőséggel, hogy az amerikai katonai hatóságok ezt a működését joggal kifogá­solhatják s ennek súlyos következményei lehettek volna személyére nézve. Ezen bizonyítványt nevezett hazatérése módjának legalizálása és az esetleges igazolási eljárás felhasználása céljából adtam ki. Budapest, 1945. szeptember hó 24-én. Dr. Udvarhelyi Károly miniszteri osztály- tanácsos. Az elhurcolt javak tárgyában alakított kormánybizottság vezetője.” 483

Next

/
Oldalképek
Tartalom