Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Dokumentumok, visszaemlékezések
hessük, közben a mi fegyvereink sem maradtak tétlenül. A töltés peremére helyezett nehéz nehézfegyvereket, illetve azoknak a tüzelőállását jól meg lehetett figyelni a torkolatukból kiáramló füstből és a hangjukból. Kihasználtuk az alkalmat. Voltak nálunk is mesterlövészek. Ugyancsak tűz alatt tartottuk a töltés mögött emelkedő magasabb fákat, ahonnan az ellenséges lövészek szintén tüzeltek. Tíz órára már mindkét élszakasz az én harcálláspontomig húzódott vissza, 11 órára pedig elértük a volt készenléti harcálláspontunkat. Némi pihenőhöz jutottunk, mert az ellenség tüze ellanyhult és így száma vehettem a századot. A veszteség mind halottakban, mind sebesültekben tekintélyes volt. Ezzel a csoporttal már további akciót nem tudtam volna végrehajtani. De nem is volt szükség rá. Ugyanis a falu déli széléről alakulatokat láttam kibontakozni. Az élek hamarosan elérték a harcálláspontomat. Meglepetésemre nem Lipták századai voltak, hanem a várpalotai kiképzőtáborból frontra vezényelt zászlóalj. Az első lépcsőben támadó parancsnokot figyelmeztettem arra, hogy tüzérségi támogatás nélkül lehetetlen lesz kiszorítani az oroszokat. A töltés részükre igen jó védelmet nyújt. Mögötte szabadon mozoghatnak. A pereméről pedig nagyszerű kilátás és kilövési lehetőségek vannak az elterülő lapályra. Az ellenséget tüzérség és aknavetők is támogatják. Valószínű, hogy már hadihidat is építettek. Mi pedig segíteni a nagy veszteség miatt nem tudunk. Míg a sebesültjeinket kötözték és hátraszállították, alkalmam volt a támadást megfigyelni. A jól széttagolt zászlóalj mintaszerűen fejlődött fel és nyomult előre. De minden kísérletük meghiúsult az erős elhárító tűzben. Nem volt más, mint feladni a hiábavaló kísérletet. Az emberveszteség óriási volt. Ismét bebizonyosodott, hogy nagyobb támadást harckocsi fedezet nélkül, vagy tüzérségi támogatás hiányában nem lehet végrehajtani. Amíg a várpalotai zászlóalj támadott, visszavontam a századom még épkézláb embereit a falu déli kijáratához és írásban jelentettem a nap eseményeit, a század harcát. Egyben kértem a legénység megétkeztetését és a további utasításokat. A küldönc a zászlóalj parancsnokságot üresen találta. A falu jóformán üres volt. Szerencsére még ott volt az eligazító tiszt, aki közölte, hogy az ezred, vagyis a 42. gyalogezred, ahová tegnap óta tartoztam, visszavonult Sándorfalva és Szatymaz vonalába, ahol védelembe ásták be magukat. Nem volt más tennivaló, mint sürgősen csatlakozni hozzájuk. Elég keserves hangulatban voltunk, az emberek fáradtak és éhesek voltak. Szerencsére egy óra alatt Sándorfalvára gyalogoltunk. Ott már várt a zászlóalj parancsnok, nagy megkönnyebbülésemre Cséfai százados. Lipták az ezred egyéb alakulataival visszavonult Kistelek irányába. Az új zászlóalj parancsnok megértő bajtársnak bizonyult és pihenőbe rendelte azt a két szakasznyi csoportot, ami még megmaradt a századomból. * A várpalotai 201. önálló tanzászlóaljnak Földeák után ez volt a második bevetése. A zászlóalj parancsnoka Mátékovics Endre százados volt. (Török Pál tüzér őrnagy visszaemlékezése. Makói Múzeumi Füzetek 1994. 80. sz. 19. old.) 479
