Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Dokumentumok, visszaemlékezések
A szegedi 39. gyalogezred ÜL zászlóalja a megszálló egységek között (1941. IX. 3 - 1943. XIL 16.) Részlet egy nagyobb tanulmányból 1942. július 31-gyel kivezényeltek a 39./III. zászlóalj géppuskás század parancsnokául Boguszlávba. Ez az alakulat 1941. szeptember 3-án Kőrösmezőről indult és kb. 600 km-es zord téli menettel Tatár hágó - Delatyin - Kolomea - Csortkov - Bejala Cerkov útvonalon jutott el Boguszlávba. A zászlóalj parancsnoka erényi Lajos alezredes elvileg a Hódmezővásárhelyi zászlóalj iker-alakulata, valójában a távbeszélő szakasz 7. század Szegedről, a 8. Hódmezővásárhelyről, a 9. Szabadkáról a zászlóaljparancsnokság és a géppuskások fele-fele arányban Szegedről - Hódmezővásárhelyről regrutálódtak. Létszáma egy hadra kelt hasonló alakulatnak a felét tette ki, (1942. 06. 01-től a zászlóaljparancsnok Tamásy Iván alezredes). Szekértábora szinte alkalmatlan volt az ottani utakra, az ember és lóállomány rendkívül sokat szenvedett a téli hideg, az elképesztően primitív szállás és tisztálkodási körülmények miatt. Szerencsére a Boguszlávi területi vasútbiztosítási feladat, s az ottani körülmények messze jobbak voltak. Partizánnak se híre, se hamva, a lakossággal alig hihetően barátságos volt a kapcsolat. Annyira, hogy a szovjet hadifogságomban az egyik NKVD-s kihallgatás alkalmával, mikor már az izzadságom fagyni kezdett, szóba jött, hogy Boguszlávban voltam 5 hónapig és a politikai tiszttel közös ismerősökre bukkantunk, az felugrott, átölelt és egy hátsó kijáraton kikísért, mert akkor én egy rendes ember vagyok, de azért menjek másik munkahelyre, hogy egyikünk se jusson kellemetlen helyzetbe. 1943. január 5-én vasúti szállítással Kurszk - Scsigriig, majd Sztarij-Oszkol felé irányították zászlóaljunkat, bizonyára rájöttek, hogy felszereltségünk, létszámunk már semmit sem javíthat a doni katasztrófán, hát "pasli nazad". Megkezdődött "pokoljárásunk", ahol az elképesztő út- és hóakadályok szolgáltatták a meleget a dermesztő 40 °C hideggel szemben (a doneci fogságban 50 °C hideget is megéltem) és bizony veszekedni kellett a visszavonuló doni gépkocsizókkal a rend érdekében. (Alezredest is lebarnítottam mint utólag kiderült.) De emberünk egy se halt meg fagyástól. Annál súlyosabb volt a lóveszteség (pl. a géppuskás század 29 lovából 3 napi menet után három maradt életben, rekvirált és váltott lovakkal kellett megoldást találni) és persze zűrzavar is akadt, pl. az egyik géppuskás szakasz he- vederezett lőszer-szánjai lemaradtak, elvesztek, kb. három hét múltán értek be. A lóállomány több mint kétszeresére nőtt, de ezek az igénytelen kis lovak sokkal jobban beváltak, a szekereket mind lecseréltük szánra. 1942 első öt hónapjában legalább 1800 km-t meneteltünk. Ruházatunk - meleg alsó otthoni küldemények kiegészítésével - megfelelő, élelmezésünk az Obojany környéki 1-2 nap kivételével kifogástalan, jó volt. Csemyigov - Szemenovka - Soszka körzete azt hittük partizán birodalom, mert rengeteget hajkurásztuk őket. Gyors apró lovaikkal általában elinaltak, helyismeretük révén és géppisztolyaikkal - az elkerülhetetlen tűzharcban - pillanatnyi fölényük érvényesült, a géppuskatűz azután elűzte őket. Ilyen hadviselésre minimális felkészültségünk sem volt. 468
