Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
alezredes, a géppuskás század parancsnoka Gunda Miklós százados volt. Hadrendi elnevezésében a hódmezővásárhelyi III. zászlóalj iker alakulatának számított, de valójában mindhárom puskás századát a 9. gyalogezred három zászlóaljából szervezték. Távbeszélő szakasza szegedi, a parancsnoksága és géppuskás százada felefele arányban szegedi, illetve hódmezővásárhelyi volt. Összetétele tehát vegyes alegységekből állt, létszáma pedig egy teljes egészében mozgósított gyalogzászlóaljnak csupán felét tette ki. 1942 nyarán parancsnoka már Tamásy Iván alezredes volt és ekkor irányították a 121. könnyű hadosztály területén át Boguszlávba, továbbra is vasútbiztosító feladatra. 1943. január 5-én újból átcsoportosították, ezúttal a Keleti Megszálló Csoport alkalmazási területére került. Vasúti szállítással Kurszk-Scsigriig vitték, majd Sztarij-Oszkol felé irányították. A doni arcvonal addigra már összeomlott, a zászlóaljat ezért visszairányították a brjanszki mocsaras-erdős területre. Ezt követően egészen Minszkig vonult vissza, és közben partizánok elleni harcokba többször is bevetették. Utolsó feladatuk, Luniniec területén újból vasútbiztosítás volt. 1943 első öt hónapjában kb. 1800 kilométert meneteltek, többször mínusz 40 fokos hidegben. Ehhez képest a zászlóalj embervesztesége csekélynek mondható. Leginkább anyagi veszteségei voltak jelentősek, bár amit tudtak helyileg javítottak a felszerelésükön. A fáradt és kimerült zászlóalj személyi állományát két és fél év után 1943 december 16-án váltották fel és Breszt-Rovnó-Lemberg-Lavocsne útvonalon szállították haza Hódmezővásárhelyre. Karácsonyra már itthon voltak. A megszálló seregtestet a doni katasztrófa után még súlyosabb veszteségek érték. Mialatt a 2. magyar hadsereg maradványait hátravonták a Dnyeper nyugati partjára, az előnyomuló szovjet hadsereg szétverte a biztosító könnyű hadosztályokat is. Igen súlyos veszteségekkel vonultak vissza, s leváltásuk most már elkerülhetetlenné vált. 1943 tavaszán folyamatosan sor került hazaszállításukra. 1943. május 1-jétől újjászervezték a magyar megszálló erőket. A Keleti Magyar Megszálló Csoportot és a Nyugati Magyar Megszálló Csoportot egyesítették, parancsnokságuk a „Magyar Megszálló Erők Parancsnoksága” néven Kijevbe települt. Két új könnyű hadosztály érkezett a hátországból és a megszálló seregtestek száma 1943 második felében ezzel kilencre emelkedett. Az Ukrajnában tevékenykedő magyar megszálló hadosztályokat két hadtestparancsnokság, a VII. és VIII. irányította. Nagy számban érkeztek munkaszolgálatos és különleges munkásszázadok is a megszállt területre. Számuk 1943 nyarán már 48-ra emelkedett, közülük többet a szeged-hódmezővásárhelyi V. közérdekű munkaszolgálatos zászlóalj állított fel. A munkaszolgálatosok főként a mezőgazdasági munkákban és a seregtesteket ellátó utánszállítási vonalak közelében dolgoztak. A nyár folyamán a honvéd gyalogsági alakulatokat háromezredes seregtestekké kezdték átszervezni, s a megszálló csapatokat is érintette némileg a hadrendezés. 1943 nyarától a megszálló erők szervezete a hadrendi átszervezések és a folytonos átszámozások miatt szinte áttekinthetetlenné vált. Zömüket az 1943. júniusban mozgósított VIII. hadtestparancsnokság alárendeltségében a Pripjat mocsarak vidékén, Kovel és Breszt térségében vonták össze. Háromezredes tartalék 41
