Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
tömegsírjaiban nyugszanak. Ha mindezt figyelembe vesszük, az itt lévő emlékmű jelképesen majd 10 ezer áldozatnak állít emléket. * * * Köszönetem fejezem ki azoknak, akik a tanulmány elkészítéséhez segítséget nyújtottak: így Pálfy Gyula aranydiplomás vezérkari őrnagynak, aki sokirányú tájékozottságával, tapasztalatával segített, a kéziratot elsőként ismerte meg, annak átfésülésében, javításában hasznos tanácsokat adott. Csapó Béla, Kmetz József, dr. Krier Rudolf, Mezei József, Szentágotai Károly, Török Pál tiszteknek, akik dokumentumokat, visszaemlékezéseket, vényképeket gyűjtöttek és adtak át, amivel a kötet megjelenését támogatták. Továbbá köszönöm mindazok segítségét, akik írásos anyaggal, visszaemlékezéssel, anyaggyűjtéssel a tanulmány hivatkozási jegyzetében név szerint is szerepelnek. 140