Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)

Bevezető tanulmány

A 13. gyaloghadosztályban harcoló szegedi alakulatok története szinte jelké­pesen mutatja be a három magyar hadseregben harcoló többi alakulat sorsát is, amely a felmorzsolódás volt és a túlélők többségének fogságba esésével végződött. A veszteségek összegzése Szeged város második világháborús személyi veszteségét pontosan felmérni nem lehet. Nemcsak az elmúlt 50 év teszi ezt lehetetlenné, - bár a nagy időkiesés már behozhatatlan hátrányt jelent, - de pontos számok közlése korábban is meg­oldhatatlan vállalkozásnak bizonyult volna. Ugyanis az adott időpontban elkészített veszteséglajstromok eltűnt vagy hadifogságba esett minősítésének bizonytalansága máig zavaró, az ellentmondásos forrásanyag feldolgozása nem ad pontos eligazo­dást. A veszteségeket különben is csak 1944. november elejéig tartották számon, a felbomlóban lévő három magyar hadseregnek ezek összegyűjtésére sem ereje, sem lehetősége nem volt. A magasabb egységek szétestek, a csapattestek, legtöbbször német alárendeltségben, folyamatosan harcban álltak a szovjet erőkkel. Eddigi ismereteink birtokában mégis összegzést kell végeznünk, vállalva az esetleges pontatlanságot. A magyar honvédség világháborús szereplésének kezdő lépése a második bécsi döntés által visszajuttatott Észak-Erdély 1940. augusztus végi - szeptember eleji megszállásához kapcsolódott. Az első szegedi hősi halottak is ekkor estek el, 1940. augusztus 25-én Faddi A. Lajos, 26-án Körmöczi Alajos utászok aknarobbanások áldozatai lettek. Ismereteink szerint az utolsó áldozat Pap György honvéd volt, aki 1952. március 28-án a Szovjetunióban, kényszermunka-táborban halt meg. Magyarország számára a világháború valójában 1941. június 26-án a Szovjet­unió elleni hadjárattal kezdődött, s a keleti arcvonal első szegedi hősi halottja Nyi­las István honvéd volt, aki a Gyorshadtestben szolgált. Őt hamarosan már százak követték, akik a keleti fronton haltak meg, tűntek el, vagy szovjet hadifogságba kerültek. A második világháború 1942 tavaszáig tartó időszakában a későbbi nagy vérveszteséghez képest még elenyésző az áldozatok száma, mindössze 10-15 fő szerepel könyvünkben. A 2. hadsereg Don-menti tragédiája már igen nagy, talán a legsúlyosabb vér­áldozatot követelte a Szegedről hadbavonultaktól. Július-szeptember között a há­rom szovjet hídfőállás - Korotojak, Szucsje és Uriv - körüli harcokból a három korotojaki csata követelte a legtöbb szegedi áldozatot. A legsúlyosabb veszteség a szovjet haderő 1943. január 12-i oífenzívája idején és a rendezetlen visszavonulás zűrzavarában érte a 2. hadsereget. Ebben a szegedi vérveszteség 700 fő körüli volt. Ez természetesen magában foglalja a munkaszolgálatosok majd 300 fős számát is. 1943. április 1 - 1944. április 1 között csak megszálló erők voltak a Szovjet­unió területén, ezért itt minimális, mindössze 20 fő körüli a szegedi áldozatok száma. Ez a veszteség is főként abból adódott, hogy a német alárendeltségben lévő, gyenge felszereltségű hadosztályokat egyre gyakrabban vetették be az előnyomuló szovjet csapatokkal szemben. 137

Next

/
Oldalképek
Tartalom