Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
közelben lévő összes páncélos-, tüzér-, és utász erőkből megszervezett csoporttal a Sósfar-Vaskapu védelmét látták el, bár a 443. magassági pontnál lévő szegedi utászszázad továbbra is a 25. gyalogezred-parancsnokság csoportjához tartozott. Az orosz erők október 2-án Tordánál újra támadtak, s végül hosszas harc után október 4-én a várost elfoglalták. A védő 25. gyalogezred parancsnoka Böszörményi Géza ezredes nem messze szülei sírjától a tordai temetőben halt hősi halált. Torda eleste után a 2. hadsereg parancsnoksága október 8-án kiadta intézkedését a visszavonulásra és az V/l. utászszázad majd egy hónapos harci tevékenység után visszatért korábbi helyére Borgópundra. Általában az utászok tevékenységét Hollósy-Kuthy László hadosztályparancsnok úgy jellemezte, hogy „Tordánál az utász is puskával és kézigránáttal harcolt!” Arról nincs adatunk, hogy az V/l. utászszázad közvetlenül részt vett volna a harcokban, a veszteséglista tanúsága szerint mégis számos áldozata volt, akik kötelékében az itt folyó küzdelemben hősi halált haltak.132 Az V. utászzászlóalj parancsnoksága és a törzsszázad az 1. század átirányítása után Óradnáról Borgópundra települt, hogy a Borgói-hágó védelmét ellássa. Az 1. kerékpáros utászszázad visszaérkezése után megkezdték a visszavonulást Borsára. Itt csatlakozott hozzájuk a zászlóalj 2. százada, amely addig Párván állomásozott és a Radnai-hágó biztosítása céljából ugyanazt a feladatot látta el, mint az 1. század a Borgói-hágónál. Parancsnoka Lugossy Ernő őrnagy volt. A visszavonulás megkezdése előtt október 10-15 között az Árpád-vonal déli részének védelmi rendszerét felrobbantották, s az előkészített tábori kórház felrobbantása után szinte megrogyott a hegyoldal. Az utászzászlóalj Borsáról a Visó patak völgyében vonult a Felső-Tisza vonalába, ahol Máramarossziget és Técső között a folyó biztosításában vett részt. Innen Szatmárnémeti-Nyíregyháza irányába hátrált és október végén Tiszadobnál a hadihídon kelt át a folyón. A Tisza védelmében a századok önálló alkalmazására került sor. A 2. századot Miskolctól délre Mezőcsát és Ároktő között vetették harcba, ahol október 27-28 között a németeket kellett leváltaniok. Körkörös védelmet alakítottak ki és az orosz támadásban a század szinte megsemmisült. Sokan meghaltak és zömük fogságba esett. A hadifoglyokat Észak-Kaukázusba Grozníjba szállították, s a túlélők csak 1950. december 13-án kerültek haza. A zászlóalj többi része a Hernád völgyén Szlovákián át Csehországba került és 1945. május 9-én Tisnovnál orosz fogságba esett. Mateika Rezső alezredes, zászlóaljparancsnok azonban némi ügyeskedéssel (papírok, cseh partizán-igazolások segítségével) a zászlóaljat haza hozta, s 1945. április végén már Szegeden voltak. Külön kell szólni az V. utászzászlóalj 3. századáról, amelyet a zászlóalj 1944. március 21-i mozgósításakor tartalékosokból állítottak fel és Marosvásárhelyre szállítottak. Itt a X. székely utászzászlóalj 1. századát alkották. A század parancsnoka vitéz Danes István főhadnagy volt, s legénysége zömmel szegediekből állott. 1944 132 HL 25. gy. ho. hadműveleti naplója (9. fase. II/1478) 20., 23., 66. sz. melléklet és Hollósy—Kuthy László i.m. 64-70. 116
