Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. (Szeged, 1996)
Bevezető tanulmány
V beérkezés sorrendjében azonnal arcvonalba is kerültek, de a 23. tartalék hadosztálynak csak egy töredékét sikerült felváltaniuk. A 3. magyar hadsereg parancsnoksága az újonnan beérkezett erőkkel azonnal támadásba akart átmenni. A támadási tervet két nappal a nyilaspuccs után, október 17-én készítették és október 19-ében jelölték meg a támadás kezdetét. Ennek alapján három irányból kellett Szeged nyugati részét megközelíteni. A támadást páncéloserők bevetésével akarták végrehajtani, amely „felszakította” volna a szovjet csapatok védelmét, és a Tisza mögé vetette volna vissza azt. A főcsapás megindulási pontját Kiskunhalasnál jelölték ki. Itt a szétvert 1. magyar páncéloshadosztály maradékából harccsoportot hoztak létre, amelynek Pusztamérges-Kiskundorozsma irányába kellett támadnia a szovjet csapatok oldalába. A támadás balszárnyát 1. lovashadosztály képezte, amelyet Kiskunfélegyháza térségéből szintén Pusztamérges irányába terveztek alkalmazni, hogy a támadó erők oldalára nehezedő nyomást biztosítsa. A csoportosításhoz - a jobbszárnyon - az 5. tábori póthadosztály harccsoportja Bácsbokod-Jánoshalma területéről csatlakozott, amelytől mint szegedi központú egységtől sokat várt a 3. hadsereg parancsnoksága. A szegedi seregtest mellett az ún. „Szüts ezred csoport” (Szűts József ezredes a 7. pótgyalogezred parancsnoka volt) - két zászlóalj, két folyamőr lövészzászlóalj és két üteg - jelentette volna még a támadást jobbról biztosító erőt. A jobbszárny támadási tervének lényege az volt, hogy a 46. hadsereg 31. és 37. hadtestének csatlakozásán mér csapást, hogy azt áttörve kedvező feltételeket teremtsen a támadás kimélyítéséhez.113 Az október 19-én megindult támadás végrehajtásakor az 1. páncéloshadosztály bevetése mellett figyelembe vették a 10. gyaloghadosztály kiskunhalasi beérkezését is, amely azonban jelentősen késett. A napközben befutott élszállítmányt ugyan azonnal harcba vetették, de a páncélostámadást érdemleges gyalogos harci erők nélkül kellett elindítani. Emiatt egyes feldolgozások nem is támadásként, hanem „erőszakos páncélos felderítésként” tárgyalják, amely szerint Kiskundorozsmáig kellett volna eljutni. A páncélosok Pusztamérges-Kiskundorozsma térségében szovjet erőkbe ütköztek, s az első védelmi állások áttörése után a szovjet tüzérség össztüzébe kerültek. Néhány páncélosának kilövése után a csoportosítás visszavonult. Az 1. magyar lovashadosztály gyalog- illetve lovas alakulataival eközben Bugac területéről a 23. tartalék hadosztály gyenge, hézagos arcvonalán keresztül Pusztamérges irányába támadott. A hadosztálynak a Tázlár-Soltvadkert irányába előretolt szovjet éket sikerült ugyan visszaszorítani, de csak a Kiskunhalas- Kiskunmajsa vasútvonalig jutott előre. Itt a súlyos, s igen veszteségteljes harc során számos rohamot vezettek, de a szovjet csapatok a vasútvonal mentén feltartóztatták azokat. A lovashadosztály a támadás sikertelensége miatt harcérintkezésben ma113 Dr. Kálmán Dániel: A magyar királyi honvédség a második világháborúban. HL Tgy. 2721. sz. 248-250. 102
