Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)

IV. A kiegyezéstől az első világháborúig

sem titkolta el, hogy a rendezett tanács fenntartása több költséggel jár, mint a jelen­legié. A felvilágosítás után a közönség többszöri felkiáltással kinyilvánította, hogy óhajtja a rendezett tanács visszaállítását. A megyei küldöttség elnöke — Török Bálint alispán — az egyhangú felkiáltást nem fogadta el. Döntését azzal indokolta, hogy később a rendezett tanács visszaállítását ellenzők hivatkozhatnának arra, hogy az egybe­gyűltek között lehettek olyanok, is, akik nem rendelkeztek szavazati joggal. Ebből a meggondolásból úgy intézkedett, hogy a szavazásra jogosultak igazoló jegyük fel­mutatása és leadása mellett, fejenként szavazzanak. A szavazatok összeszámolása után kitűnt, hogy a megjelent 790 szavazó közül 786 a rendezett tanács visszaállítása mellett voksolt. Október 31-i keltezéssel megszületett a belügyminiszteri döntés, amely en­gedélyezte Szentes rendezett tanácsának helyreállítását, s az első folyamodású bírásko­dás megszervezését. Ennek alapján Csongrád megye közgyűlése november 11-én utasí­totta a várost, hogy az új szervezettel kapcsolatos választásokat az 1848: XXIII. te. elő­írásainak megfelelően mielőbb tartsa meg.117 b/ Viharos tisztújítás Az az egység, amely Szentes társadalmát a rendezett tanács visszaszerzéséért foly­tatott küzdelemben jellemezte, a cél elérése után egycsapásra felbomlott. A választási előkészületek során a mélyben lappangó ellentétek a felszínre törtek és az eddig akció- egységben küzdő tábor különböző érdekeltségi csoportokra esett szét. A megosztottság nem volt újkeletű, gyökerei a szabadságharc leveréséig nyúltak vissza. Az egyik oldalt alkották a hatalmat képviselő abszolutista hivatalnokok és az érdekeltségileg hozzájuk kötődők szűk rétege; a másik oldalt a parancsuralmi berendezkedést elutasító, passzi­vitásba vonult „kompromittáltak”, mögöttük 1848 emlékét őrző tömegekkel. A két el­lentétes tábor először a rövid 1860/61-es alkotmányos időszakban került nyíltan szembe egymással. Kiélezett küzdelemre akkor nem került sor, mivel az 1848-as alkot­mányosságot visszakívánók túlsúlya elsöprő volt. Az abszolutista hatalmat kiszolgálók időlegesen háttérbe szorultak. A provizórium idején ismét a többségi tábor került alulra, de már nem passzív szemlélőjeként az eseményeknek. Láthattuk ezt a Váltsági és Gazdasági Bizottság és a kinevezett városi tanács közötti heves csatározásokban. Minőségi változásnak számított, hogy az „alkotmányos párt” vezetői a küzdelembe egyre fokozottabb mértékben bevonták a tömegeket. A különböző címen kieszközölt nyilvános népgyűléseken sikeresen hangolták a város lakosságát a provizórikus tanács ellen. Ebben Oroszi Miklós volt polgármester játszotta a főszerepet, aki meghonosította azt a gyakorlatot, hogy a templomok előtti híresztelő helyekről rendszeresen a nép elé tárta a város közérdekű ügyeit. Fellépéseivel döntő befolyást nyert a közvélemény alakítására. Népszerűsége egyre nőtt, különösen a kisparaszti rétegek körében, mivel beszédeiben hangot kaptak azok az elfojtott vágyak, melyek az úrbéri terhek megvál­toztatására, az adók csökkentésére, a volt földesúr által zálogban tartott földek vissza­szerzésére... stb. vonatkoztak. Ugyanakkor személyével szemben egyre tartózkodóbbá váltak az eddig vele egy táborban küzdő értelmiségiek és a város módosgazda elemei. 117 CSML (SzF) 890, 1363/1867. Bizottmányi jgyk. és ir.; 1710/1867. Szentes Város Polgármesterének általános iratai (a továbbiakban Polgm. ált. ir.); 1256/1868. Tanácsi ir. 81

Next

/
Oldalképek
Tartalom