Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)
I. Abszolutista berendezkedés
megállapították, hogy a kormány minden hivatalnokát illendő fizetéssel díjazza, őket azonban még csak „aggodalom nélküli megélhetést biztosító” fizetéssel sem látja el viselt állásukért. Kérvényükre a szokásos választ kapták: várják be az új községi rendszer bevezetését. Mivel erre, s ezzel együtt fizetésük javítására továbbra sem került sor, november végén újabb beadvánnyal fordultak a megyefőnökhöz. A nyomaték kedvéért ezúttal valamennyi tanácsnok és tisztviselő aláírta a kérvényt, élén a polgármesterrel. A megyefőnök most pártolólag terjesztette fel a folyamodványt a kerületi főispánhoz, ennek ellenére még évekig kellett várni a tisztviselői fizetések javítására.41 A vázolt körülmények között egyáltalán nem meglepő, hogy egyre inkább lazult a hivatali fegyelem. Ennek következtében szinte mindennaposokká váltak a felsőbb hatóságoktól jövő megrovó levelek. A tisztviselők magatartásával foglalkozva Bonyhády megyefőnök 1852 januárjában megállapította, hogy a „városi és községi elöljárók a közigazgatási főszolgabírói hivatal útján nyert kiküldetéseikben igen későn, s akkor is igen hanyagul és rendetlenül járnak el, mit az ügykezelés gyorsan és tökéletesen kívánt menetével összeegyeztetni nem lehetvén”. Épp ezért szigorúan utasította a főszolgabírá- kat, hogy minden lehető eszközzel törekedjenek a hivatali fegyelem megszilárdítására. Felhatalmazta őket arra is, hogy a hanyagságon kapott tisztviselők fizetéseit visszatarthassák. A fegyelmi helyzet azonban a sorozatos figyelmeztetések ellenére sem javult, sőt inkább romlott. A megyefőnök újabb tapasztalatai szerint a megye városaiban „azon szokás divatoz, miként az elöljárók hivatalos helységeiket gyakran társalgási termekül is használják, s ott ahelyett, hogy halmozott dolgaik után látnának, a drága időt magánytársalgás, pipázás és beszélgetés közt töltik”. Ismételten felszólította a főszolgabírókat, hogy „eme rendellenességeknek — gyakrabban meglepvén az illetők hivatalos helyiségeit — véget vetni igyekezzenek”.42 Számos kifogás érte a községi választmány munkáját, ill. a választmányi tagok aktivitását is. Az ülések rendszerességére nem lehetett panasz, hisz a választmányi rendtartásban kötelezően előírt évi négy ülésnél jóval többet tartottak, ellenben igen gyakoriak voltak a késések és az ülésekről való távolmaradások. 1852—53 folyamán például egyszer sem fordult elő, hogy a választmányi tagok teljes számmal megjelentek volna. Volt eset, hogy a 24 tag közül mindössze 12 jelent meg az ülésen. A polgármester igen gyakran kénytelen volt az igazolatlan mulasztásokra előírt pénzbírság kirovásával élni. Ő maga a nagyszámú távolmaradások okát az alábbiakban látta: „A szentesi község választmánya néhány nyugalmazott tisztviselők, kereskedők, mesteremberek és föld- mívelőkből áll, kik — néhányat kivéve — nagyobb része kiterjedtebb mezei gazdálkodással foglalatoskodik, a mezei munkálkodás pedig, hogy e jelen körülmények között haszonnal űzethessék, a nyári szorgos mezei munkálatok, sőt átaljában minden időben a gazda jelenlétét szükségessé teszi, különben gazdasága pang, hanyatlik, sőt tönkre jut, mint sajnosán önmagámról tapasztalok.43 A hiányzásoknál jelentősebbek voltak a választmány működésének tartalmát ért bírálatok. Bonyhády megyefőnök több alkalommal kifogásolta, hogy a szentesi választmány ülésein közigazgatási tárgyú ügyeket is tárgyalnak. Ezzel kapcsolatban kategorikusan kijelentette, hogy a közigazgatás tárgyában kiadott rendeletek feltétel nélkül végCSML (SzF) 2679/1851., 1898/1852. Tanácsi ir.; 606, 615, 10094/1852. Megyefőnöki ir. 42 CSML (SzF) 408/1852, 3166/1853. Megyefőnöki ir. 43 CSML (SzF) 14/1852. Közs. Választm. jgyk.; 163/1854. Szolgabírói ir. 32
