Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása és politikai élete 1849–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 22. (Szeged, 1995)
IV. A kiegyezéstől az első világháborúig
próbáltak tiltakozni az indítványban foglaltak ellen, de hangjukat elnyomta a munkapárti többség lármája. Végül a megyegyűlés az indítványt név szerinti szavazással 99:36 arányban elfogadta. „Csongrád vármegye törvényhatósága hű maradt önmagához. Ez a törvényhatóság, mely a legmagyarabb nép érzésének kifejezője kellene hogy legyen, elv nélküli érdekszövetkezet, mely most is, mint mindenkor a mindenkori kormányok megalkuvó lelkiismeretű cselédje volt és maradt” — állapította meg kiábrándultán az Alföldi Ellenzék kommentátora.384 Az obstrukció letörése után a kormány támadást indított a politikai szabadságjogok ellen. A belügyminiszter 1912. június 11-én kiadott rendeletével korlátozta a népgyűlések engedélyezését. A háború esetére szóló kivételes intézkedéseket tartalmazó 1912:LXIII. te. feljogosította a kormányt, hogy már a háború fenyegető veszélyének időszakában rendkívüli eszközöket alkalmazhasson. E törvény alapján a kormány megtilthatta új egyesületek alakítását s betilthatta a gyűléseket. A háborús törvények letárgyalása után a kormány kidolgozta és 1912. december 31-én a képviselőház elé terjesztette választójogi törvényjavaslatát. Ebben nem kiterjeszteni, hanem inkább korlátozni igyekezett az 1874-es törvény egyes liberális jellegű rendelkezéseit. A kormány választójogi javaslata országszerte felháborodást váltott ki. A szövetkezett ellenzék 1913. január 4-én bejelentette, hogy bojkottálja a képviselőház üléseit, tiltakozásul a kivételes törvény és a választójogi javaslat miatt. Január 8-án a Budapesti Szakmai Szabad Szakszervezetek megbízottai, az SZDP bizalmi férfiai a pártvezetőséggel együtt megállapították, hogy a kormány választójogi terve a legszerényebb igényeket sem elégíti ki, ezért alkalmas pillanatban kimondják az általános politikai tömegsztrájkot. Ezt a határozatot megerősítette a január 26-i rendkívüli pártkongresszus, amelyen Justh Gyula is részt vett. A kongresszus együttes ostromra hívta föl Magyarország lakosainak minden haladó szellemű rétegét a Lukács-kormány ellen. A rendkívüli kongresszus után az SZDP széleskörű agitációt fejtett ki a tömegsztrájk érdekében. Vasárnaponként az országban mintegy 40-50 helyen tartottak gyűléseket.385 Szentesen február 9-re hirdetett népgyűlést a helybeli Szociáldemokrata Párt, amelyre pártállásra való tekintet nélkül meghívta a város minden dolgozó, önérzetes polgárát. A gyűlés iránti érdeklődést fokozta, hogy ugyanaz nap délelőtt a Munkapárt is értekezletet tartott a választójog kérdéséről, ezáltal közvetlenül szembekerülhetett a kormány választójogi javaslatáról kialakított, merőben ellentétes felfogás. A népgyűlésen Török Sándor földmunkás elnökölt, a vezérszónok Nyisztor György, a szociáldemokrata pártközpont kiküldötte volt. Közérthetően kimutatta a Tisza-Lukács-féle konzervatív választójogi javaslat jogfosztó jellegét, polemizált a délelőtti szónok — Fekete Márton országgyűlési képviselő — beszédével, aki a választójogi javaslat nemzetvédő, a magyarság fölényét biztosító voltát bizonygatta; végül kitartásra buzdította a megjelenteket abban a küzdelemben, melyet a választói jog mellett meg kell vívni a mai korrupt kormányrendszer és pártja ellen.386 Március 2-án az I. és a II. 48-as Népkör tartott népgyűlést a kialakult politikai helyzetről és a választójog kérdéséről. A nagy érdeklődést jelezte, hogy — a kortárs tudósítók becslése szerint — mintegy 8-10 ezer ember gyűlt össze a Tyúkpiac téren. A 384 CSML (SzF) 313-314/1912. Törvényhat. Biz. jgyk.; AE, 1912. június 16. 385 Magyarország története 7/2. 830—843. o.; Pölöskei Ferenc: Tisza István 160—172. o. 386 AE, 1913. február 9., február 11. 224
