Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Baranyai Kálmán: Községi közigazgatás a 20. sz. elején
Az iktatott ügyek megoszlása minisztériumok szerint Tatai járás 1935. Öttömös 1948 Miniszterelnökség 0,9 % — Belügyminisztérium és szervei 40,0 % 50,0 % Pénzügyminisztérium és szervei 11,3 % 18,4 % . Földművelésügyi Minisztérium és szervei 1,4 % 6,8 % Keresk. és Közi.ügyi Minisztérium és szervei 0,4 % 2,4 % Iparügyi Minisztérium és szervei 0,1 % — Vallás és Közokt. Minisztérium és szervei 5,9 % 2,0 % Igazságügyi Minisztérium és szervei 34,7 % 6,4 % ' Honvédelmi Minisztérium és szervei 0,8 % — Saját községi kezdeményezés és magánosok 4,5 % 14,0 % 100,0 % 100,0 % A közigazgatás kapcsolati arányainak összehasonlítása kapcsán a saját kezdeményezés és a magánosok ügyeinek emelkedésével foglalkozom. A negyvenes évek második felében érezhető volt az, hogy a lakosság kezdeményező készsége megnövekedett. Ez az aktivitás a közigazgatás vezetőit is befolyásolta, sok előterjesztés, önálló intézkedés jelentkezett a közigazgatás működésében. Manapság a lakossági kezdeményezés még fokozottabban jelentkezik. Ez — véleményem szerint — támogatásra méltó folyamat. Minél több egyéni törekvés érvényesül a kis-közösség életében, annál jobban tud boldogulni az egész település lakossága, közössége. A közigazgatástól az várható el, hogy ezeket a törekvéseket egyezteti, összehangolja, és az egész közösség érdekében hasznosítja. Maga is kezdeményezi a társ- és a felettes szervek felé. A képviselőtestület E kérdéskörnek két vonatkozása van: egyrészt a testület összetételével, másrészt a tárgyalt ügyekkel érdemes foglalkozni. Hasonlítsuk össze a képviselők nemzetiségét, foglalkozását az összlakosság anyanyelvi, foglalkozási megoszlásával. Az várható el, hogy minden réteg megfelelő képviseletet nyerjen, hogy legyen a képviselőtestületben olyan képviselő, aki érdekeiket megfelelően érvényesíteni tudja. Öttömös lakossága 1948-ban egységesnek tekinthető, s így ez a probléma itt nem, hanem inkább olyan községeknél merül fel, ahol a lakosság összetétele vegyes. Az öttömösi képviselőtestület 1948-ban 8 gyűlést tartott, s ezeken összesen 27 ügy szerepelt. Az egyes témákkal ügykörök szerint foglalkozom. Minden ülésen szerepelt egy kérdés: „esetleges indítványok” címmel. Itt szoktak előjönni a közösségi működés hibái: az ellátás, a kút, a járda stb. hiányosságai. Ez jelzi a vezetés számára a problémákat. Az élet tényeinek ismerete fontos, a valóság feltárása s az erre épülő intézkedések kialakítása a helyes vezetés leglényegesebb kelléke. A rendészet E körbe igen széleskörű közigazgatási tennivaló tartozik, ezek közül csak néhányat érintek. 3 3 MAGYARY ZOLTÁN - KISS ISTVÁN 1939. 220. old. 85