Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)

Juhász Kálmán: A Csanádi egyházmegye 1848/49-ben

helyezték. A radikálisok végig Kossuthban tartottak ki.98 Exponáltsága miatt a papság nagy része kínos helyzetbe került. Az óvatosabbakat is a „császáriak rebellisnek, a Kossuth-pártiak schwarzgelbeknek tartották”.99 Rimely Mihály pannonhalmi főapát írja önéletrajzában: „valóban szánalomra méltó volt az egyházi rend helyzete, mert az osztrákok őket magyaroknak, a magyarok pedig őket osztrákoknat tartották.”100 Az eseményekhez közelálló és részben a szabadságharc idejében élt kortársak elbeszéléseiből értesült krónikás így adja elő ezt a helyzetet: „Mi sem vala könnyebb, mint 1848/49-ben a honárulás gyanújába esni, ki kényszerítve vala a császárt is, a hazát is szolgálni. Jött a császári rendelet: Ki kellett a szószéken hirdetni; ha nem tette, honáruló, halálfta volt a lelkész. Ha a német rendeletét hirdette ki, büntette a magyar. Ha a magyarét, büntette a német. Jött a magyar hadsereg, ezt kellett szivesen fogadni, jött a német, azt is szivesen kellett ellátni. Megtudta a magyar, hogy a plébánián német vezér vagy tiszt — hívatlanul! — evett-ivott-mulatott, kész volt a hazaárulás gyanúja és bűne. Jött a német és megtudta, hogy itt magyar tábornok tanyázott, kész volt a lőpor és ólom. (Pulver und Blei.)”101

Fábry Ignác temesvári helynök akkor, amikor Windischgraetz hadseregfőparancsnok már az ország fővárosában állomásozott, ezt a felfogást vallotta: Céltalan minden további vérontás, a békét és nem a háborút kell szolgálni.102 „Szíve legtisztább sugallata szerint ezt a politikát szolgálta; de nem a Kossuth-kormány ócsárlásával vagy becsmérlésével. Ez távol is állott szelídségétől.”103 Jóindulatú ember volt, segített, akin lehetett. Nem volt ellentét közte, és a másik részen helynök Róka József, makói vikárius közt. Amikor Rókát a temesvári várparancsnok halálra kereste, saját személyének veszélyeztetésével közbenjárt érte. Úgy látszik, valaki fölbiztatta, hogy elsimítandó a mérges ügy. Ezért kérte Rókát: Térjen vissza Temesvárra, igazolja magát a felségsértés címen a hadbírósághoz terjesztett váddal kapcsolatban. Sikerült Fábrynak kiengesztelnie Rukovina tábornokot, aki megígérte, hogy a szemináriumban eltöltendő egyhavi börtönnel megúszhatja ez ügyet. Róka mégis jobbnak látta, hogy magyar területen maradjon, mert állítólag Horváth M. püspök megígérte, hogy ő kapja a Hám Jánosnak Szatmárból Esztergom érsekévé való kinevezése miatt megürült szatmári püspökséget.104 Tény, hogy Róka nem ment Temesvárra. Közeledett a haditörvényszék által kitűzött határidő. Fábry eltökélte, hogy a nehéz közlekedési viszonyok ellenére személyesen keresi fel Rókát Makón, élőszóval rábeszéli a temesvári útra. Oltványi, aki szem- és fültanu volt, így részletezi:105

A makói püspöki nyaralóban épp ebédelt Mihalovits József, provikárius, Hopf János titkár és Oltványi Pál szentszéki jegyző. Róka helynök Horváth M. püspök hívására távol, Debrecenben volt akkor. Váratlanul betoppant a harangozó. Lélekszakadva jelenti. „A parókiáról ideküldött az esperes úr.106 Ott van Fábry vikárius úr Temesvárról. Kiszomboron elfogták á nemzetőrök, bekísérték a városházára. Onnan a plébániára hozták. Délután Szegedre viszik és felakasztják. ” Oltványi futólépésben sietett a plébániára. Ennek udvarát nagy néptömeg lepte el. „Iszonyúan káromkodtak és nagyon furcsákat beszéltek. ” Két nemzetőr állt egy tiszttel a plébániairoda előtt, és csitították a népet, megakadályozva, hogy betörjenek a lakásba. Oltványi

98 M 226.

99 M 212.

100 „Exsistentia sacri ordinis vere commiseratione digna erat; quoniam ab Austriacis pro Hungaris, ab Hungaris pro Austriacis habeamur.” M 212.

ini A 261.

i°2 Bízott a császár és Windischgraetz Ígéreteiben, és ezt a felfogását elősegítette az 1849. jan. 20-i püspökkari pásztorlevél.

103 M 210.

104 A 264.

105 Oltványi Pál, szentszéki jegyző. V.ö. A pg. VII.

106 Makra Imre.

70