Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Glück Jenő: Újabb adatok az 1848–49-es forradalom bánsági eseményeihez
A választások lebonyolítása után Krassóban a nemzetőrség szervezése került előtérbe. A szerb felkelés tovaterjedése, a császári-királyi haderő csekély létszáma és főképp megbízhatatlansága arra késztette a kormányt illetve megbízásából Szemere belügyminisztert, hogy gyorsan növelje a nemzetőrség létszámát. A május 18-i és június 10-i rendeletek Krassó megyére 3000 főt vetettek ki. E szám lényegesen túllépte a törvényileg kötelezettek körét, és nem kis terhet jelentettek a parasztság illetve a városi közrendűek számára. A felhívás a legnagyobb falusi dologidőben érkezett.53 Az első felhívásra kevés helyen állították ki a községre kivetett létszámot, mint például Kelmákon. Poganestin a főszolgabírónak a megjelentek kijelentették, hogy nem fogják őrizni a földesurat. Ramnán az elöljáróság 32 embert jelölt ki, a következő éjjel azonban gyümölcsösüket elpusztították. Székáson és más falvakban alku kezdődött rövid szolgálati idő biztosítására. A sajtóban túlzott hírek jelentek meg a nemzetőrség szervezésének sikeréről. Ezzel szemben az alispán, aki végigjárta a megyét, a július elsejei megyegyűlésen arról számolt be, hogy az emberek hangulata nyomott, nemigen dolgoznak, vagy igen magas munkabéreket követelnek. A beszámolóból arra lehet következtetni, hogy a szerbektől nem kis mértékben féltek, midőn kijelentették, hogy ha jönnek megadják magukat. Gheorghe Ioanovici jobbágyai úgy nyilatkoztak, hogy a szerbek csupán a nemesek és földesurak vagyonát veszélyeztetik. Ugyanakkor kidomborodott a délvidéki események kézbentartására kinevezett királyi biztos, Csernovics Péter tehetetlensége és Vukovics csak fokozatosan vehette át hatáskörét. A megye a kormánytól katonai erőt kért védelmére, ez azonban csak később járt eredménnyel.54 Krassó megye helyzete pedig mind veszélyesebbé vált június végén és a következő hónap elején, mivel a szerb felkelés túlterjedt Fehértemplomon, és harci övezetté alakította a Duna menti Ó- és Új Moldova vidékét, sőt behatoltak Szuboticára is, amely Krassó megye egyetlen szerb lakosságú falva volt. A közvetlen veszély nyomán a németek határozottan foglaltak állást a szerb felkelés ellen, a románok többnyire távoltartották magukat, egyes falvak azonban, mint Agadics, Kis- és Nagy Tikván, Forátik, Greovác, Kákova hajlandóknak mutatkoztak fegyvert fogni. A június végi szerb betörés alkalmával 200 majdani román a jegyző és a pap vezetésével önként jelentkezett Oravica védelmére.55 A fegyvereserő kiállítása körül mutatkozó nehézségek előtérbe helyezték a lugosi gyűlés megfelelő határozatait. Július 11-én Nicolae Bojincá, Vasile Nicolaevici, Vasile Albini és Avram Mihut támogatásával javasolta a megyének 20 000 román gyors felfegyverzését és hadba indulását 12 napra saját költségén. Azzal érveltek, hogy a románok csak olyan vezetést fogadnak el, akikben bíznak a szerbek elleni harcban. Teodor Porupu, a kezdeményezés egyik vezetője, emlékiratában hangoztatta, hogy Murgu intenciói szerint jártak el. A megye felhatalmazta Nicolae Bojincát, hogy szervezze meg önkénteseit, és el is indult toborzó útjára. Ugyanakkor felhívták Temes, Torontál és Arad megyéket, hogy ők is szervezzék meg a tömeges felkelést. Porutiu emlékirata szerint a felhívást „ezt vártuk” felkiáltásokkal fogadták, sőt Lúgoson Vasile Nicolaevici vezetésével e csapat megkezdte gyakorlatait. Olyan hírek keltek szárnyra, hogy 7000 embert mozgósítottak.56 A terv végrehajtása azonban nehézségekbe ütközött. Tagadhatatlan, hogy az ifjak kezdeményezésében több volt a lelkesedés, mint a realitás, elsősorban az anyagi feltételeket és a győzelem kivívására megállapított két hetet illetően. Ameddig a helyzetről értesült kormány tanakodott. 53 ÁL. 847/1848. I. D. SUCIU: Revolutia. 273., 274. VUKOVICS SEBŐ o.m. 320. 54 AL 939., 970/1848., fond 560/33., 104. Ak. 118/1956/58. Kossuth Hírlapja, 1848. VII. 17., Közlöny, 1848. VII. 30. Amicul Poporului, 1848. IX. 30.-XI. 12. 55 Ak. 118/1956/57., Közlöny, 1848. VII. 1. Pesti Hírlap, 1848. VI. 30. VUKOVICS SEBŐ, i.m. 233—235. 5« Ak. 143/1956/98. AL. 1108., 1109/1848. Közlöny, 1848. VII. 30. VUKOVICS SEBŐ i.m. 262. S. DRAGOMIR II. 15-16. 56
