Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Barla László: Szentes igazgatása az 1848/49-es forradalomban
városigazgatási szabályrendelet, a Coordinatio értelmében a városi belső tanácsot, pontosabban annak bírósági tagozatát illeti meg, amelynek elnöke a főbíró. 1837 júniusában az uradalom átadta a városnak azt a több mint 100 polgári peres ügyet, amelynek érdekelt felei szentesiek, s addig az uradalmi ügyészi hivatalban feküdtek. Ezeket és a közben fölmerült ügyeket a tanács Szabad Szentes Városa Törvényszékeként ítélte meg. Az 1838. április 2-ai megyei közgyűlés azonban elrendelte, hogy a tanács a törvényes bizonyság, vagyis a járási szolgabíró jelenlétében úriszékileg gyakorolja a bíráskodást. Ezután az üléseken a kor szokása szerint meghívott bírák is részt vettek. Csak szentesi illetőségű lakosok polgári pereit tárgyalta, üléseit a vármegyei közgyűlés rendelte el, évente 3-4 alkalommal ítélkezett. Fellebviteli fóruma Csongrád Vármegye Törvényszéke volt. Büntetőügyekben az 1836: X. te. értelmében a megyei törvényszék volt az illetékes. Az 1836: XX. te. és az 1840: XI. te. rendelkezett a szóbeli perek bíróságairól. Az előbbi a 60 Ft summa értéket fölül nem haladó készpénz iránti perekre írta elő a sommás szóbeli bíráskodást, és ezt a rendezett tanácsú községekben a tanácsra bízta: ezek bírája két esküdttel együtt bíráskodik. Fellebbviteli fórumuk a vármegye törvényszéke. Az eljárásban keresetlevél nem szükséges, az ügy szóban vagy írásban is előadható, jegyzőkönyvet kell róla fölvenni. Az ítéletet nyolc napon belül végre kell hajtani, fellebbezni birtokon belül lehet. Az 1840: XI. te. a summa fölső határát 200 Ft-ra emelte, a világos adósságok esetében pedig nem szabott fölső határt. Az 1837. évi Pótszerződés után az uradalmi úriszék átadta a városi tanácsnak a szóbeli bíráskodás jogát is. 1840-ben pedig nem vette vissza. így a főbíró és két vagy több esküdtje 1849 júniusáig gyakorolta ezt a fajta törvénykezést. Azokban az ügyekben, amelyekben a perben forgó összeg nem haladta meg a 12 Ft-ot, az 1836: XX. te. 3. paragrafusa szerint a bíró és két esküdtje, olykor Szentesen a főbíró egyesbíróként döntött. Az 1836: XX. te. 1. paragrafusa engedélyezte a pörös felek által választott bíróság rövid úton történő ítélkezését is. A felek által választott vagy a törvényhatóság által kiküldött két-két ülnök fölött a főbíró elnökölt. Jóváhagyásra a szolgabíróhoz kellett benyújtani. Az 1836: X. te. megszüntette ugyan az úriszék büntetőbíráskodását, de kisebb vétségekben és kihágásokban meghagyta. Az 1837. évi Pótszerződés és a Coordinatio értelmében a földesúrnak ez a joga a városi tanácsra szállt, s ezt az 1840. évi változás után sem vette vissza. Egyébként a városi tanács korábban is gyakorolta ezt a jogot 12 pálca-, ill. korbácsütés és néhány napi áristom erejéig. 1837-től nyolc napi elzárás volt a felső határ, ezt olykor böjtöltetéssel és kurtavasba veréssel is súlyosbították, adott esetben pálcázással, ill. nők esetében korbácsolással is. Az idegeneket a büntetés kiállása után hazatoloncolták. A leggyakoribb vétségek a verekedés, káromkodás, lopás, kártyázás, paráznaság, botrány okozás, a városi alkalmazottak körében a kötelességmulasztás volt. Az ennél súlyosabb büntettek már a vármegye törvényszékére tartoztak. Szentes Város Büntető- (Fenyítő-) törvényszékének elnöke a főbíró volt, tagjai a tanácstagok. A hivatalból üldözendő vétségeket a rendőrkapitány jelentése alapján a városi ügyész terjesztette elő, de a lakosok följelentéseit is vádindítványként kezelték. A nemesek hasonló ügyeit a tanács átadta a szolgabírónak. Szabad Szentes városa tehát képviseleti testületéivel, alsófokú bíróságával és főhivatású, jól fizetett tisztviselőivel még az erre vonatkozó törvény megjelenése előtt megvalósította a rendezett tanácsú városszervezetet. Ez a rendszer 1840. szept. 29-éig működött. Akkor egy megyei törvényszéki döntés — amely legfelsőbb intézkedésre született — megsemmisítette a város eddigi 24
