Tanulmányok Csongrád megye történetéből 21. (Szeged, 1994)
Sebestyén István: Csongrád város levéltárának története
A levéltárnak a korabeli általános gyakorlat szerint nem volt külön költségvetése. A gondozásához igénybe vett összegeket az »irodaberendezés« költséghelyre terhelték. Sövényházi Pál közigazgatási irattáros, akire a levéltár vezetését bízták, a Szegedi Állami Főreáliskolában szerzett érettségi bizonyítványt.46 Őt a selejtezés időszakában már nyugdíjasként alkalmazták.47 A selejtezésről kézírásos jegyzőkönyv készült. Ez részletes áttekintést ad arról az iratanyagról, amelynek további tárolását feleslegesnek ítélték. Itt nincs hely arra, hogy a jegyzőkönyv tartalmát ismertessük. A selejtező bizottság elsősorban a nedvességtől nagyrészt tönkrement, olvashatatlanná vált és a földön szétszórt iratokat ítélte pusztulásra. Nem hagyták meg azokat az iratokat, amelyek — felfogásuk szerint — nagyon hiányosak voltak, vagy a késői utókornak nem őriztek hasznosítható ismeret- anyagot. Ilyennek találták pl. a zálogolási jegyzőkönyveket. A speciális jelleggel bíró iratokat a bizottság hozzáértő tagjai nézték át, ők mondtak véleményt selejtezhető- ségükről vagy megmaradásukról. A szóba jött pénztári naplókat pl.: Maár Mihály számvevőségi főnök tekintette meg... Az 1930-as évek első felének iratanyaga mellett tekintélyes mennyiségű XIX. századi okmányt sújtott a selejtező bizottság ítélete. Ezeknek fajtáit, tartalmukat, sorszámukat rögzítették a már említett jegyzőkönyvben. Persze más időszakok iratanyagát is megritkították. Lényegében közigazgatási iratokról volt szó, melyknek száma a dualizmus időszakában roppant módon megnőtt; erről tanúskodik a selejtezési jegyzőkönyv, mely »tól-ig« jelzi az átnézett iratanyag számtartományát. De a jegyzőkönyv azt is jelzi, hogy az átnézett anyag többnyire nagyon hiányos volt. Nem közigazgatási iratokról egyszer tesz említést a jegyzőkönyv (a szabó céh anyaga), amelyeket kiemeltek, s a múzeumnak adtak át. A selejtezést 1948. március 23-án fejezték be.48 A kiselejtezett irományok megvásárlására öt kereskedő tett ajánlatot. Három budapesti, egy békéscsabai és a csongrádi Justin Mihály. A legjobb ajánlatot Sár Hugó (Bp. XIII. Szt. László út 1.) papírhulladék-kereskedő terjesztette elő. Ő a nem kötegelt irománypapírért 100 kg-ként 31 Ft-ot, a kötegeltért 33 Ft-ot ígért; ezenkívül 1000 kg- ként 1 db 50 kg új papírra szóló utalványt, vagy 100 kg-onként 100 kg importtüzifa- utalványt kínált. Az összes vételár 3251 Ft 98 fillérre rúgott. Ebből Sár Hugó 3000 Ft-ot megfizetett. A tartozás leróvását a polgármesternek kellett megsürgetni.49 Az összeg nagyságrendjéből arra lehet következtetni, hogy a kiselejtezett kötegelt anyag súlya mintegy 90—100 q lehetett, noha a polgármester és a nevezett kereskedő között létrejött 1785/1948. jelzetű előzetes megállapodás cca 200 q-t emleget.50 Az selejtezéssel kapcsolatban láttuk, hogy nem egyedi jelenségről volt szó. Az ügyben illetékes felsőbb szervek szorgalmazták, hogy ugyanilyen akciót valamennyi önkormányzati levéltár bonyolítson le. A kezdeményezést nemcsak az új történelmi korszak kezdetéhez kapcsolódó meggondolások, hanem a háborút követő — papíréi látásban is — ínséges időszak ösztönözte. A történettudomány szemüvegén át nézve nem biztos, hogy e tényezőkről dicsérőleg lehet szólni. Szárazon mindössze annyi mondható: szűkös idők szükséget teremtenek. Csongrád város illetékesei nem meggondolatlanul ugrottak neki a selejtezésnek. 1946-tól 1948 elejéig húzódtak az előkészületek, miközben az elöljáróság számos sürgető figyelmeztetést kapott a mielőbbi megvalósításra. 46 Uo. 47 Mint a 35-ös. 4í< A selejtezési jegyzőkönyv mellékelve a XXII. 4. 241/1948. Polg. irathoz. 47 CsvLR. XXII. 4. 1840/1948. Polg. » Uo. 197
