Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 20. (Szeged, 1993)
Dr. Lippai Pál: Előszó
ELŐSZÓ Ahhoz, hogy Szeged polgárai városunkat valóban magukénak érezzék, meg kell ismerniük utcáit, tereit, azoknak tartozékait múltjukkal együtt birtokolniuk kell. Csak ezután alakulhat ki a városhoz tartozásuk tudata, amelyben az érzelmi attitűd nagy szerepet játszik. Tóth Attila kötete a „szegediség” építésében kiemelt szerepet játszik. Sokéves munkával számba vette a városunkban álló szobrokat, muráliákat, és felmutatta a bennük rejlő esztétikai és szellemi értékeket. Ezen alkotások összességükben és egyenként is Szeged lakóinak tulajdonát képezik, hozzátartoznak a város arculatához. Szobrot vagy egyéb köztéri műalkotást legtöbbször akkor állít egy város, vagy lakóinak egy-egy csoportja, ha valaki vagy valami iránt érzett tiszteletét akarja kifejezni, illetve egy műalkotásban olyan értékeket fedez fel, amelyek alapján azt a köz számára méltónak tartja átadni. Az egyes korokban felállított köztéri műalkotások tehát kifejezik az akkoriak szemléletmódját, érzésvilágát és esztétikai irányultságát. A sok száz szegedi szobor, dombormű és más alkotás legtöbbje az utóbbi 100—120 évben keletkezett. Közülük is kiemelkedik a Dóm téri Pantheon, amelynek „szoborsorozata” országosan is egyedülálló, ám jelentős a köztereken, parkokban, középületekben, templomokban és temetőkben elhelyezett alkotások száma is. A vidéki városok közül a legtöbb köztéri monumentum itt található. Az 1879-es nagy árvíz után nemcsak a város lakóházai, utcái és terei születtek újjá, hanem a kortársak gondoltak a szép „utcabútorzat”, és ezen belül a köztéri monumentumok létrehozására is. Törekvésük példaként szolgált az utódok számára. Azóta folyamatosan jelennek meg újabb és újabb köztéri alkotások az egymást váltó nemzedékek, sőt társadalmi-politikai rendszerek világának üzeneteként. A lapokon megelevenednek a szoborsorsok, a politikai emlékművek kálváriái. Elfeledett, elpusztult, vagy elbontott emlékművek, szobrok, freskók kerülnek ismét napvilágra. Köztük méltatlanul elfeledettek és olyanok is, amelyeket a történelem és a társadalmi változások okkal tüntettek el a közterekről, középületeinkből. A szobortörténet így egyben művészettörténet és társadalomtörténet is. A kalauznak készült könyv — amelyben a műalkotások mintegy félezer fényképe és sorsuk alakulásának leírása segíti az alaposabb tájékozódást — albumnak, olvasmánynak, képeskönyvnek, helytörténeti adattárnak is megfelel. Büszkeséggel tölthet el minket elődeink városformáló ízlése, adakozó hajlandósága. Törekvéseik az utódokat, a ma élőket is igényességre kötelezik, és arra hogy a ránk hagyományozott örökséggel féltőn és értőn bánjunk. Dr. Lippai Pál polgármester 7
