Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 20. (Szeged, 1993)
Emlékőrző köztéri alkotások
Fölállításának gondolata 1903 tavaszára érlelődött meg a szegedi városatyákban. Pillich Kálmán indítványozta, hogy Deák születésének október 17-i centenáriumáról ünnepélyesen emlékezzenek meg. Bátorság kellett annak megfogalmazásához, amely szerint „az alföldi metropolis nem engedi magát megindíttatni az aktuális politika pillanatnyi befolyásától, hanem a köztudat fő jegyzéseiből ítéli meg a haza bölcsének államférfiúi nagyságát. Szeged szobrot emel a haza bölcsének!” Áprilisban a szobor- bizottság a korszak hírneves szobrászát, Zala Györgyöt bízta meg az emlékmű megformálásával. Zala nem bizonyult megbízható partnernek, az emlékmű megmintázása évről évre halasztódott. 1912—13-ban azzal voltak tele a lapok, hogy a város pörrel fenyegetőzik, ha a mester nem készül el a 110. évfordulóra sem. Végül a gipszminta 1913 júliusára elkészült, a bronzöntést és a szobor fölállítását október végére tervezték. De csak a következő év nyarára készült el a mű, és került Széchenyinek, akkor már jó egy éve árválkodó fölavatatlan szobrának szomszédságába. Országos ünnepséget terveztek 1914. szeptember 6- ra, ahová várták az uralkodót, a kormányt és a főrendi ház képviselőit, meghívták a törvényhatósági városok és megyék vezetőit. A hír július 26-án kelt. 28-án kitört az első világháború, amely aztán végleg levétette a napirendről a szoboravatás grandiózus tervét. Talán a vészterhes jövő vetítődött előre, mikor Deáktól idézve éppen e sorokat vésték a talapzatra: „AMIT ERŐ ÉS HATALOM ELVESZ, AZT IDŐ ÉS KEDVEZŐ SZERENCSE ISMÉT VISSZAHOZHATJÁK. DE MIRŐL A NEMZET FÉLVE A SZENVEDÉSEKTŐL ÖNMAGA LEMONDOTT, ANNAK VISSZASZERZÉSE NEHÉZ ÉS MINDIG KÉTSÉGES.” Zala a szegedi emlékművét is a rá jellemző historizmus, neobarokk lobogó pátoszával alkotta meg. Deák sziklaszirtre hasonlító aszimmetrikus talapzaton áll, mögötte valaha erős törzsű fa, tövig metszett, de újrasarjadó hajtásokkal, ágai közt a magyar címer. Bal lábával kilép, tartása szónokias, karjait óvón-védelmezőn emeli, testével szinte befödi a „nemzet testét” jelképező fatörzset. A teátrális allegóriák közepett alig fedezhetünk föl a megformálás szakszerű és kétségtelen profi voltán túlmutató plasztikai értékeket. A századvég és századfordulón városainkat, köztereinket ellepő, beszédesen ágáló hőseinek egyike Deák szobra is. Ybl Ervin találó megfogalmazását kölcsönözve: „Valóságos körmondat mindegyik emlékmű, melyből a plasztikai gondolat elsikkad.” A Széchenyi tér Tisza felőli része Deák és Széchenyi szobrával kiegészülve mindmáig a legegységesebb szoboregyüttest fogadta magába. Ma már ugyan más szemlélet uralkodott el az emlékműszobrászatban, ám e „korszakos” művek tökéletesen kifejezték állítóik hőskultuszát, s mellesleg stílusukkal szervesen illeszkednek a tér építészeti együttesébe is. Ir.: SZH 1903. ápr. 7. SZN 1912. szept. 13., okt. 4., 1913. máj. 3., júl. 24., DM 1914. júl. 26., 1965. máj. 1., 1969. nov. 13. Magyar művészet 1937.11. sz. 330. Ybl Ervin: Zala György Sz. Z. i. m. 90. Szeged története 3/2. 1134., 196. sz. kép. P. L. i. m. 36. SZFÚ 1934. jan. 7. 51
