Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 20. (Szeged, 1993)
Emlékőrző köztéri alkotások
a szoborbizottság táncestélyek, hangversenyek bevételeivel növelte a tőkét. A Szegedi Híradó lelkesítő cikkekkel támogatta az ügyet. A legsikeresebbnek a szoborbizottság tombolája bizonyult. Magánosoktól több száz tárgyat gyűjtöttek, az Országos Képző- művészeti Társulattól pedig három értékes festményt vásároltak az érdeklődés előmozdítására. A város 1000 forinttal és sokezer téglával, anyaggal támogatta a szoborállítást. A szobrot Röhlich bécsi műhelye öntötte ki. Huszár Adolf Madarász Viktorral 1876. június 29-én Szegedre jött, hogy az emlékmű pontos helyét kijelöljék. A főreáliskolának háttal helyezték el, a mostani szökőkút környékén. Augusztus Tjén megérkezett a talapzat is, amelyet Luigi Conti trieszti kőfaragó tervezett, és isztriai szürkemárványból készített. Az építést Kováts István építőmester végezte. Huszár tiszteletben tartotta Izsó tervvázlatát és mindenben igyekezett értékeit visszaadni. Mégis a szobor mintha veszített volna a kisminta energiku- sabb megformálásából; mintha hiányoznék belőle Izsó temperamentuma, hevülete. Izsónak életében csak a debreceni Csokonai- szobrot sikerült sajátjaként befejeznie. A Dugonics- szobor annál jobban sikerülhetett volna, hiszen ez tömörebb fogalmazású, plasztikusabb, kellékei kevésbé sallangosak. A Dugonics-szobornál Izsó helyénvalón alkalmazta az attribútumot. Az író keresztbe font jobb kezében könyvet tart, és ezzel azt a benyomást kelti, hogy gondolataiba mélyedve felejtette kezében. A könyv fedőlapján Dugonics főművének a címe olvasható: ETELKA. Luigi Conti — a talapzat építője — léptékében kitűnően alkalmazkodott a szobor méreteihez, arányaihoz. A párkány- zatok mértéktartók, szolidan harmonikusak. Kevés magyar szobornak sikerült ennyire a talapzata. Elöl a szoborállítók büszkeségét hirdeti a fölirat: DUGONICS ANDRÁS EMELTE SZEGED VÁROS KÖZÖNSÉGE 1876. Az avatásra 1876. augusztus 19-én került sor a szegedi Országos Dalosverseny keretében. A dalárdák elénekelték a Himnuszt, majd Reizner János mondott emlékbeszédet. Utána Szász Károly olvasta föl ez alkalomra írt költeményét. Az ünnepség a Szózattal zárult. Erre a napra adták ki a Dugonics-albu- mot, melyben Magyar Gábor, a piarista rendfőnök írta meg a szoborállítás történetét. A szobor még egyszer a város közönsége figyelmének középpontjába került. 1894 októberében a főreáliskolát kiszorította épületéből a királyi ítélőtábla. A helyi szájhagyomány szerint a tábla akkori elnökének, Bernáth Gézának, kálvinista lévén, nem tetszett, hogy hivatala előtt pápista pap szobra áll. A város közgyűlésében keresztülvitte, hogy a szobrot áthelyezzék. 1895. május 15-én lebontották és június 13-án Gerle Lajos újra fölállította mai helyén, a tér közepén. Megfordították: most már arra az épületre tekint, amelynek húsz évig hátat fordított. A hirtelen szoboráthelyezés nyomán keletkezett a jeles szegedi mondás: „Möglépött, mint Dugonics”. Szeged büszke lehet első szobrára; a korabeli színvonalas emlékszobrok közé sorolták, Katona József kecskeméti, Csokonai debreceni, József Nádor és Petőfi budapesti szobra mellé. ír.: Soós Gyula: A szegedi Dugonics-szobor MTÉ 1957. 2-3. sz. 203-206. Péter László: Szegedi örökség. Bp. 1985. 110-116. Reizner 3. 408—9. Magyar Gábor: A Dugonics-szobor története Dugonics-album Szeged, 1876. 150. Apró Ferenc: Százéves a Dugonics szobor DM 1976. aug. 20. Soós Gyula: Izsó Miklós. 1966. DM 1969. okt. 26. Genthon I. i. m. 2. 264. P. L. Szeged, 1986.54. Szeged története 3/2.1016—1020., 189. sz. kép. 31
