Tanulmányok Csongrád megye történetéből 18. (Szeged, 1991)

Juhász Kálmán–Lotz Antal : Szerzetesek a csanád egyházmegyében a középkorban

egy ideig Temesvárott is. A rend konventuális ága Aradot építette ki központul, de volt házuk Szeged-Felsővároson, s a török után Pancsován és Lúgoson, többnyire az újkor egy nagy karizmatikus egyénisége, Kelemen Diák alapításai.

A tridenti zsinat utáni új szerzet-típusból voltak viszont jezsuiták, az ő feloszlatásuk után pedig piaristák: Szeged, Temesvár, Nagybecskereken és a betegápoló irgalmasrendiek.

A női rendek a XVIII. században méginkább a XIX. század folyamán igen sok házat alapítottak, úgyhogy a II. világháború előtt a számuk már lehagyta az összes középkori rendházak számát. Áll ez annak ellenére, hogy az egyházmegye 1920-ban három részre szakadt. 1913-ban a Miasszonyunk iskolanővérek 23, az irgalmasok több ága 15, az Assisi-betegápolónővérek 4 rendházzal rendelkeztek. Amikor pedig Szeged püspöki székhely lett és egyetemi-klinikai város, Glattfelder Gyula püspök 14 legújabbkori, közte ,,providás”-jellegű házat szentelt föl.

Balanyi írja (A középkori Erdély szerzetese, EKT 87—8) „Új nemzedék jő és a régi pusztul. E világtörvény alól az Egyház intézményei sem vonhatják ki magukat, azonban a keresztény művelődés nagyszerű építményében mindegyikük letette a maga kőrétegét, és a legfelsőbb pilléreken dolgozók csak hálás kegyelettel tekinthetnek azokra, akik megvetették ama szilárd alapokat, melyeken most tovább építhetnek.”

92