Tanulmányok Csongrád megye történetéből 18. (Szeged, 1991)

Juhász Kálmán–Lotz Antal : Szerzetesek a csanád egyházmegyében a középkorban

ben kiadni, megismételve még azt is, amit a Csanádi püspökök sorozatában a szer­zetesből lett főpásztorokról már egyéb munkáiban részletesen megírt. Úgyszintén kihagyta az itt egész részletesen tárgyalt Fráter György-kérdést. Nem foglalkozott továbbá a két szenttel, Márchiai Jakabbal és Kapisztrán Szent Jánossal sem. 4. Még ott is germanizált, ahol ez egész indokolatlannak és furcsának tűnik fel Péld. a szalvátoriánusoknál tárgyalt Himffy Benedeket mindenhol Benedikt von. HEEM-nek írta! így ha valaki a két könyvet párhuzamosan összehasonlítja, két fejezetet talál, ahol az 1962-es német és a mostani magyar szószerint egyezik. Precízebben: ahol a német céduláit magyarra áttettem, a hozzávaló jegyzetekkel együtt. Ez pedig a ter- ciáriusokkal és a domonkosokkal foglalkozó részlet. A többit ma tekinthetjük a jelen munka kivonatának, esetleg előtanulmányának, hiszen őneki még maradt négy éve, hogy a jelen könyvet vázlatosan kidolgozza. Dr. Lotz Antal E munka kiadásáért köszönet illeti a Csongrád Megyei Levéltárat, úgyszintén Szegfű László kandidátus urat a szakvéleményezésért. Stílszerű idézni Ipolyi Arnoldot, aki 1861-ben bíztatta történetírói ténykedésre Szentklárayt is. „Múltunk ereklyéit mentsük meg a veszendőségtől, termékenyítsük meg a kath. egyházi történetírást, és vegyük tárgyalás alá az egyháztörténeti fejló'dés minden irányait, szálait és epokáit.”12 ** ** SZENTKLÁRAY i. m. VII. Old. 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom