Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
vágtáztam. Megálltam, föltettem. Azt hittem, hogy a századnak, vagy a zászlóaljnak a pénze van benne, mert az is ott volt. Akkor is leesett, földhöz vágtam. Hát abban Symphonia cigaretta volt. Közben sivalkodott az akna, mindig lecsaptam magamat. Csak úgy szóródott a nyakamba a föld. És hát mondom, ebből a Symphoniából csak szedek a zsebbe. Az egyik karpaszományos szakaszvezető azt mondja, hogy „Dávid az Isten áldja meg magát, most a Symphoniát szedi, oszt itt halunk meg!” Mert már akkor hol itt, hol ott egyik jobban jajgatott, mint a másik, az akna szilánkja elkapta. Ez a Tóth Palkó is ott volt a kocsink faránál, s a köpenyit meg az arcát megkarcolta az akna. Meg a köpenyét kihasította. Olyan 8—10 centis lyuk lett a köpeny szárnyán, ahogy ki volt csapódva, még szerencse, hogy nem érte. Hát el lehet képzelni, mikor a túlsó, első kereken elesett az akna. Hát a lovaknek nem lett semmi baja sem, de a kocsinak az oldalát összeforgácsolta. Borzasztóan féltem. Aztán még akkor tudtam menni a lóval. Csak mikor nagyot reccsent az akna, akkor mindig elordítottam magamat, hogy: „nyee”, aztán persze vágtában mentek a lovak. Szóval hát ezt elmesélni, meg leírni is nagyon nehéz. Ezt csak látni kellett volna, hogy milyen küszködésen, vergődésen mentünk át, az a csuda, hogy itt vagyunk életben.” (Kovács Dávid) „Talán harmadik napon a hátunk megett jelentek meg a szovjet terepkutatók és mutogatták, hogy menjünk vissza Parndorf felé. El is indultunk, de hamar megállapítottam, hogy az Alpoknak északra Bruckig nyúló oldalán vannak az igen tűz- erős német állások, ahonnan a Parndorfhoz vezető kis dombos sík nyílt terület van, amin át kellene menni. A németek lőttek. Az én századomból hárman sebesültek meg, Bécsi, akinek a fején egy gránátszilánk tojás nagyságú részen a koponyacsontot levitte olyan sikeresen, hogy az agy nem sérült meg. Nagy Ernő nevű magas paraszt- fiú a karján, Juhász a fogatos, aki sokáig szolgált az iparostanonciskolában mint altiszt, szintén a karján sérült meg. Mindhárman a győri kórházba kerültek, ahonnan egészségesen, illetve sérült karral kerültek haza. Egy megrendítő esetnek voltam szemtanúja. Ács hadnagy a feleségével és két kisfiával a tűz alatt a két kisgyermeket egy gödörbe nyomták és mindketten rájuk feküdtek. Ács hadnagy megsebesült, feleségét és a gyermekeket elengedték.” (Bakó Károly) Még egy variációt bemutatunk a bruck-királyhidai emlékekből. A szerzője nevének közlésétől (saját kérésére) eltekintünk. A parancsnokságon dolgozott, ezért is figyelemre méltó a vallomása „Húsvétkor voltunk Parndorfban Emlékszem, a parancsnokok több órás vita után abban állapodtak meg, hogy a régi Nagy-Magyarország területét nem lépjük át. Tovább nem megyünk. Ezt teljesítették is. Parndorfban egy majorban aludtunk. Mi szabad ég alatt az élősdiek miatt. Ezen az éjszakán esett egy kis eső, de mi nem vettük észre, úgy aludtunk. Királyhidánál értük el a Lajtát. A partjához közel ástuk be magunkat április 3-án. Ebben az árokban töltöttük az éjszakát. Negyedikén talált ránk az oros2 előőrs. Megindultunk visszafelé. Felszedtük holminkat. Én kerékpárom tolva, egy akácfaerdőn mentünk keresztül. Már az erdő sarkában voltunk. Ott egy orosz katona állt őrt az erdőn kívül. Ő irányított. Előttünk balra egy tó volt, ennek jobb oldalánál egy szalmakazal. És a katona intett, hogy kettessével abba az irányba mehetünk. Csengeri Sanyival (az I. század írnokával) ketten elsőként léptünk ki az erdőből és már elhagytuk azt a bizonyos kazlat és egy kis lankára kapaszkodtunk fel, mikor elszabadult a pokol. Aknával kezdték veretni az erdő másik oldalánál kiindult kocsi64
