Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
latonfűzfőre vittek és ott foglaltunk tüzelőállást, de jöttek a németek és kizavartak bennünket. Ők foglalták el a tüzelőállást. Délután légitámadás volt, egy német se maradt élve az állásban. (Pontos dátumokra már nem emlékszem, se órám, se naptáram nem volt és már el is felejtettem.) Balatonfűzfőtől Vörösberényig vonultunk visszafelé a németekkel. Itt a benzinraktárak védelme lett volna a cél. A szovjet légitámadás minket is szétvert, a lovak mind elpusztultak, rengeteg ember meghalt és megsebesült. Utána Tihanyra mentünk, de tüzelőállást szinte lehetetlen volt felállítani, mert az oroszok azonnal belőttek bennünket és már pucolni kellett tovább. Éjjel-nappal vonultunk nyugat felé. Városok, falvak nevére pontosan nem emlékszem. Egy este magánháznál volt a szállás és a tulajdonostól tudtuk meg, hogy az osztrák határ 3 km-re van. Éjjel elhatároztuk hárman, hogy nem hagyjuk el az ország területét. Reggel a sorakozó után, mikor a szakasz elindult, visszamaradtunk a nagykaput becsukni. Ezután a felesleges katonai felszerelést hátra hagyva elindultunk visszafelé. Muraszerdahelyen civilruhát kaptunk és ott vártuk be az oroszokat. Harmadnap elindultunk hazafelé városokat, falvakat kerültünk. Nagykanizsa mellett egy erdőbe mentünk, mikor is az ott-tartózkodó oroszok megfogtak, Kaposvárra vittek és egy hét után igazolással együtt elengedtek. Kaposvárról már vonattal jöttem haza Szegedig. Itt a katonai bakancsom elvették, így mezítláb voltam kénytelen hazajönni, 1945 április elején.” (B. Kovács István) Amikor Komárom felé megindultak Zircről a vásárhelyi leventék, jónéhány pusztai levente bevette magát a Bakony sűrűjébe és várták a front átvonulását. Ez bizony késett, az éhség pedig nagy úr volt. „December 19-én, Kunos Lajos barátom és én bemerészkedtünk Sárszentmi- hály községbe, élelembeszerzésre, ahol a német csendőrök elfogtak bennünket. Tolmács hiánya miatt, átadtak a magyar katonai parancsnokságnak. Szerencsénkre egy igen megértő és emberséges százados és egy hadnagy úr vettek át. Ők közölték, hogy megértéssel vannak irántunk és segíteni akarnak rajtunk, de a németek előtt a szigort kell mutatni. Két óra múlva, felvezetés nélkül kellett jelentkeznünk, ami meg is történt. A százados jóvoltából, beosztottak bennünket a 25. gyalogezred 3-as zászló- aljához tréneknek. (Fogatosok, hajtők lettünk.) így lett leventékből végül is katona. A nyomor tovább tartott. A háborúnak nem lett vége. A sors Fehérvár, Veszprém és a Balaton környékén üldözött, vagy vezérelt bennünket. A bombázások, repülőgépek tüzelései közben, mégis sikerült (hála a jó Istennek) megmaradni, élni és tovább szenvedni. Közben többen újra megszöktek.” (Király Mihály) 1945 januárjában minden századból válogattak ki értelmesebb fiúkat kéthetes híradós kiképzésre, összesen kb. 200 főnyit. A kiképzés tomács által folyt Mosonszentjánoson. De a híradós századot csak március végén vetették be, nagyon is eltérő eredménnyel. Az északra vezényelt két-három szakasz szerencsés volt. „Átállt” a szovjet csapatokhoz, elküldték őket Budára. Egy szakaszt Sopronba irányítottak, egy szakaszt Szil, Páli, Beled térségébe vezényeltek, ahonnan Sopronba vonultak vissza. Ezek a székesfehérvári fogolytáborban kötöttek ki. „A híradós kiképzés befejezése után március végén három szakaszba soroltak hetvenötönket. Dr. Andrássi hadapród őrmester vezetésével Szlovákiába vezényeltek bennünket. Elindultunk a Szigetközbe Doborgasziget nevű faluba. Itt még működött a Dunán katonai komp, de mire odaértünk, a legénységet már nem vitték át, csak tiszteket. így ottragadtunk Doborgaszigeten, a húsvét előtti napokat ott töl54
