Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
azonos nagyságú volt is. Később már minden bakancs ballábas volt. Nekem is ilyen két ballábas bakancs jutott. 01)anok voltunk benne, mint a félresikeredett bohócok, csak éppen nem volt kedvünk a nevetéshez. Az élelmezésünk itt rendszeres volt, bár nem változatos. Három hétig, amíg itt voltunk, mindennap reggelire kaptunk fél liter tejet kenyérrel. Ebéd is azonosan ismétlődött nap mint nap, szárazbabot főztek levesnek vagy főzeléknek. Vacsorára ugyanezt kaptuk, csak felcserélve az ételeket. Az már természetes volt, hogy hús az ebédhez nem társult. Két alkalommal a bablevest szalonnabőr hozzáadásával főzték, ami felséges, „minőségi” ételnek számított. Napközben az időt kártyázással ütöttük el, huszonegy eztünk filléres alapon. A harmadik héten annak ellenére, hogy továbbra is esett az eső, hordtuk a répát szekerekkel a majorba. A ruhánk napközben teljesen átázott, néhányan megbetegedtek, nekik főztek teát, amit forrón lehetett inni, hiszen melegedett a kályha tetején. November 11-ig voltunk a Tündér-majorban, ekkorra már téliesre fordult az idő, az első hó is leesett ezen a napon. Az itt eltöltött időre 96, Pengő munkabért kaptunk.” (Katona Lajos) „Zircen harmincán vonatra ültünk, elvittek Kisbérre, egy majorba szállásoltak el bennünket. Itt is kukoricát törtünk 1944. december 9-ig.” (Kocsis Ferenc) Zirc körzetéből a leventék elvonulása Észak felé december elején kezdődött. Pitzer Lajos naplója szerint ők Peréről, Olaszfalva, Zirc, Kardospuszta, Csesznek érintésével december 10-én érkeztek Bakonyszentkirályra. December 11-én voltak Rédén, 12-én Étén, 14-én Nagyigmándon. Komáromba december 15-én masíroztak be. Voltak századok, amelyek Dél-Komáromban az igmándi és a monostori erődben kaptak szállást, és voltak olyanok, akik Észak-Komáromban az óvárban, vagy a pozsonyi kapunál (mosoni erődben) kaptak helyet. „December elején indítottak útnak bennünket Komáromba, mindvégig gyalog mentünk. Rédén aludtunk. A legtöbb leventének a lakosság adott szálláshelyet. A két kocsin a betegek és a konyhai felszerelések voltak. Én gyalog mentem a menet élén. Kisbér után óriási esőt kaptunk, úgy hogy tiszta víz volt mindenki, mire Nagy- igmándig értünk. Itt lakást nem kaptunk. Egy nagy nyitott színbe húzódott be az ötödik század. Én bementem egy nagyobb házba. Benyitottam egy óriási szobába. Ott azonban egy német tiszt tartózkodott. Kértem, engedje meg az agyonázott gyerekek egy részének, hogy a mellékhelyiségekben meghúzódhassanak. — „Hinaus!” — ordította és pisztolyt fogott rám. Visszamentem a fiúkhoz a színbe. Másnap korán indultunk, hiszen a mozgás is melegített némileg. A mi századunkat a pozsonyi erődben helyezték el.10 Tele volt tetűvel. Harmadnap már dolgozni vonultunk, végig a városon, át a hídon, Magyar-Komáromba, ahol rakodóállomást építettünk. Együtt dolgoztunk a zsidó és szerb munkaszolgálatosokkal. Egyik este hírül hozták, hogy keres egy főhadnagy engemet. Kimentem. Hát Tompa István főhadnagy volt, aki bár újabban Bécsben lakott — (testvérének ott volt üzeme) — az V. hadtesthez tartozott állományilag. Most éppen az Árpád vonalról menekült. Mondtam, hogy aludjon mellettem. Tetűt azt kap, de nem kell érte fizetni. Másnap fölkereste a Parancsnokságon Vörös Bálintot és átvette a parancsnokságot. Megtudtam, hogy a zsidóktól elrabolt ruha- és cipőféleségeket lehet igényelni. Azon fáradoztam, hogy a 10 A pozsonyi kapu Észak Komáromban áll még ugyan, de funkcióját elvesztette, az út nem itt halad, hajógyárat építettek a helyére. Az erődből nem sok van, az is romos. 36
