Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
IV. Egyéni emlékezések
6 méter volt, melyben középen placcon lehetett közlekedni. Az oszlopok fahánccsal voltak bevonva. Éjjel állandóan égett a villany, mert a poloskáktól nem tudtunk volna aludni. A poloska ugyanis nem szerette a világosságot. Kéthetenként gőzfürdőbe mentünk, ahol a ruhánkat forró kemencében kifertőtlenítették, így tetű egyáltalán nem volt bennünk. Egyedül a poloskát nem tudták kiirtani a barakkokból. Az említett barakkok száma kb. tíz lehetett, a hosszúsága 50 méter, melyben németek is voltak. A lágertől 6-7 km-re lévő Mozsajkra jártunk útjavításra. A háború miatt fel volt dúrva a kockakő, ezt kellett kijavítani. Az utat minden nap gyalog kellett megtennünk. Minden reggel ötössével kellett sorbaállni létszámellenőrzés végett. Ha a kapun kimentünk, vagy bejöttünk mindig létszámellenőrzés volt. Ha hiányzott, vagy éppen beteg volt valaki, úgy egész órahosszat is sorbaálltunk, míg ki nem derítették, hogy a létszám miért nem egyezik. A koszt: kezdetben burizsleves, benne amerikai halkonzerv, kenyér 10 dkg egy evésre, mely kis szelet volt, s olyan nehéz és fekete, mint a sár. A napi cukoradag egy csapós evőkanállal volt. Ezenkívül kaptunk még 5 cigarettányi vágott dohányt vagy mahorkát. Volt aki a szelet kenyér, vagy cukoradagját odaadta dohányért, úgy gondolta, hogy a leves életben tartja. Sokan megbetegedtek emiatt, megdagadt a lábuk, ha ujjal benyomták, akkor lyuk maradt rajta. Későbbi időben jött a csalánszezon, csak tiszta csalánlevest kaptunk hónapszámra. Volt amikor kirendeltek csalánt szedni, melyet csak kesztyűben lehetett csinálni. Eljött az aratás ideje. Azon a vidéken csak tavaszi búza és rozs termett. A kapás növények közül a burgonya, tarlórépa és a borsó volt honos, más nemigen termett, pl. kukorica sem. Kirendeltek bennünket a kolhozba aratásra. Óriási tábla kalászos, amerre a szem ellátott rozs és tavaszi búza volt. Aratott a kombájn, rendre aratógép és mi kiskaszával. A kalászt dörzsöltük, amikor az öreg orosz nem látta, és megettük a rozsszemeket. A kombájn által learatott gabonát a kolhoz a szabad ég alatt tárolta garmadában, mert nem volt raktár, ahová berakják. Azt, hogy később hová raktározták el, azt nem tudtuk. A sok gyaloglástól a bakancsom tönkrement. Mindig fatalpú bakancsot adtak, melynek vászon feje volt, s az a sok gyaloglástól mindig kiszakadt a talaprészről. A fogság alatt egy tucatnál több fatalpú bakancsot elszaggattam. A lábam kezdett tönkremenni, s bokasüllyedés kezdett kialakulni. Az itt töltött három hónap alatt naponta, illetve minden reggel fogyott a létszám. A halottakat pokrócban vitték ki a láger területéről s név nélkül, csak egy számjelzéssel temették el őket. Az ivóvíz ihatatlan volt, helyette fenyőcsáját kaptunk. Volt aki tiltás ellenére is megreszkirozta és ivott a vízből. A három hónap alatt kétszer oltottak be bennünket valamivel. Az oltástól mindenki belázasodott, s egy napig nem tudott dolgozni. Szabadidőben a kártyázást nem engedélyezték, csak sakkozni lehetett. 1945. augusztus 23-án elvittek a Moszkvától 2 km-re lévő téglagyárba dolgozni; ahol október 1-ig voltam téglagyári munkás. Akkor láttam először körkemencés téglagyárat. Ketten voltunk beosztva a körkemencéhez, hogy tüzelővel - szénnel és tőzeggel ellássuk. A társam a siófoki Tarlóczi Gyula szakaszvezető volt, akivel 8 órás műszakban dolgoztunk. A csillét ketten raktuk meg szénnel vagy tőzeggel, s villany húzta fel. Sok civil és katona is járt hozzánk esténként krumplit sütni vagy főzni a kemcénél. A téglagyáron kívül óriási burgonyaterület volt, biztos onnan szerezték be, pedig azt éjjel fegyveres őr őrizte. Mi is megtanultuk, hogy melyik részen sül meg a legjobban a drótra fűzött krumpli, valamint a csajkában hol fő meg a legrövidebb idő alatt. Voltak, akik megszántak bennünket egy-két sültkrumplival. A tüzelést egy orosz nő végezte. A fedőt, kampóval emelte el, és lapáttal beledúrta a tüzelőanyagot a kemencébe. Nekünk csak 157
