Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
kellene már engedni, egyik munkahelyről lökdöstek minket a másik munkahelyre. Hiszen az a vállalat tartozott volna gondoskodni a hazaszállításunkról, amelyiknél tartósan végeztünk munkát. így aztán szinte hetenként másutt foglalkoztattak minket. Az utolsó három hónapban nem kaptunk fizetést. Ennek fejében valamivel szabadabban mozoghattunk. Úgy beszéltek rólunk, hogy mi már véglegesen itt akarunk letelepeni, nem is akarunk hazamenni! Élelmezésünket már előzőleg beszüntették, azon a címen, hogy van fizetésünk, éljünk meg belőle. Én még csak megvoltam valahogy: loptam az ujjnyi nagyságú zsenge kukoricacsöveket. Olykor lopott répából levest főztem, vagy a kolhoz földjéből kilopott krumplit sütöttem. De ott voltak ezek a szerencsétlen lányok... Némelyiknek a nyakán csüngött az itt beszerzett gyereke is! Azt is el kellett volna látnia! Végül a lágerparancsnok mégis talált megoldást az elszállításunkra. 1949. november 4-én indult el a szerelvényünk Sztalinóból. Máramarosszigeten szétválogattak bennünket nemzeti hovatartozás szerint. November 25-én indultunk Debrecenbe. Itt kaptuk meg a „dokumentot”. 1949. november 27-én érkeztem haza Hódmezővásárhelyre.” (Aszalai János) Igyekeztünk a vásárhelyi leventék hazatérésének legtöbb variánsát bemutatni a visszaemlékezések nyomán. Valóban akadt egy-kettő, akit valamilyen gyűjtőlágerből betegsége, vagy más ok miatt elengedtek. Ezek száma azonban elenyésző. Bizony a 16 éveseket többségükben éretteknek találták a hadifogoly táborra. Az nem számított semmit, hogy voltak-e katonák. Rögeszméjük volt az oroszoknak, hogy a leventék fasiszta szervezetnek a tagjai. Ezt a téveszmét a magyarországi kommunisták is folyion hangoztatták. A hadifoglyok egy kis részét érintette az 1945-ös választások ürügyén történt hazaengedés. 1946-ban az Okások, a legyengültek, sérültek kerültek haza. Néhányuknak végétért a hadifogság 1947-ben, de főleg betegek kerültek sorra. Lehet, hogy 1947-re már sok hadifogoly hazajött az országba, de a vásárhelyi leventék zöme csak 1948 tavaszán és őszén jött meg. Ezek a tények! 1948-ban az első 4 vásárhelyi fogoly Lublinból május 5-én ért haza.41 A leventék május-júniusban jöttek nagy számban. A második hullám szeptemberben tetőzött. A sajtó szerint Erdélybe 30 000, Magyarországra 58 000 fogoly tért eddig haza. Kint van még 30 000, de novemberre mind hazajön.42 Kovács Lajos december elején a Zaporozsjei táborból tért haza. Jónéhány vásárhelyit emlegetett, akik még maradtak. Többek közt Kovalik Józsefet, Schlosser Miklóst, Kardos Jánost is.43 Kajtár Lajos a szúrni láger felszámolása után 1948-ban háromszázad magával Harkovba került, ahol még hónapokat töltöttek. Rácz István leventeoktató Kurszkban élte az átlagos hadifoglyok életét, építkezéseken dolgozott. 1947-ben azonban nem hazafelé vezetett az útja, hanem Kijevbe került „kivizsgálásra”. Még két évet ott kellett töltenie. Bár a „kivizsgálásra” sohasem került sor. 1949. július 1-én tért haza a Klapka utcába. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a vásárhelyi leventék zöme a szovjet fogságból az 1948. évben tért haza. Betegek és szerencsések elvétve hamarább, néhányan pedig később 1949-ben. Szélsőséges eset a Szekeres Gyuláé, aki 1953-ban jött haza Vorkutáról. „A kirendeltségvezető, Cziráki József közölte velem, hogy mért nem jöttem hamarabb haza! így engem nem illet fejadag, a 220 kg búza. Nem is kaptam meg. Még közölte azt is, hogy kintlétemről vagy jót, vagy semmit mondhatok...” „A fogságomban elszenvedett nyomorúságot szándékosan nem írtam le. Miért bűnhődtem? Még ma sem tudom, amiért ifjú életem, fiatalságom oda kellett adnom.” (Király Mihály) 41 Független Újság, 1948. április 25. 43 Független Újság, 1948. szeptember 16. 43 Vásárhely Népe, 1948. december 12. 137
