Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
18. Kapcsolat az otthonnal, a környezettel Genfi egyezmény 71. szakasz: „A hadifoglyoknak meg kell engedni levelek és levelezőlapok küldését és vételét. A levelezés korlátozása esetén is havonta legalább két levelet és 4 levelezőlapot küldhetnek, nem számítva a hivatalos nyomtatott hadifogoly-levelezőlapokat.” Hágai egyezmény 36. cikke biztosítja a foglyoknak családjaikkal való levelezési jogait. „Az 1944-es bevonulásunkkal szinte megszűnt a kapcsolat az otthonunkkal. Érezhető volt ez akkor, amikor a Dunántúlra kerültünk. Levelezni nem tudtunk, esetleg üzenetet küldtünk, de ezek nemigen jutottak haza. Amikor fogságba kerültünk, próbáltunk üzentet küldeni, nem sok eredménnyel. Azonban amikor szerelvényünk egy-egy állomásra beért, illetve ott várakozott, dobáltunk le papírra írt üzeneteket. Az általam ledobott üzenetet két esetben juttatták el a szüléimhez 1945-ben. így az otthoniak rólam ily módon tudomást szereztek. A lágerbe érve ugyan kaptunk engedélyt levélírásra, azonban az én első levelemet 1946-ban kapták meg a szüleim. Én ugyancsak az év augusztusában kaptam az első levelet, így szereztem tudomást a családról, az otthonról. Ezt is oly módon kaptam kézhez, hogy előbb le kellett tölteni 1 nap fogdát, mert a gyengélkedésemet az őr szimulálásnak ítélte. Ez az eset a kolhozban történt. Én fogságidőm alatt 8 esetben kaptam levelet hazulról, viszont részemről 10 levél érkezett haza szüléimhez. Ennél sokkal többet írtam, és nekem is sokkal többet írtak, csak nem kaptam meg, sem én, sem a szüleim.” (Kiss Péter) „Eltelt két év, mire kaptam levelet Magyarországról, és kicsordult a könny a szememből”. (Gilicze István) „1946 nyarán kaptam otthonról az első levelet. Egész hadifogságom alatt kb. 4 vagy 5 levelet kaptam, féléves időközönként. Egyébként 1946 nyarán (augusztus végén) változás történt jogi helyzetünkben. A lágerparancsnokságon volt egy rádió, amely elég gyakran hangosan szólt. Voltak közöttünk felvidékiek, akik jól értették az orosz nyelvet. Ők néha kihallgatták a híreket. Tőlük tudtam meg, hogy Nagy Ferenc kormánya egyezményt kötött az oroszokkal, amely értelmében mi már nem hadifogolyként voltunk kinnt, hanem a jóvátétel részeként, munkaszolgálatosokként.”37 (Balogh Ernő) „1946 júliusában kaptam az első vöröskeresztes válaszlapos levelet és válaszolhattam arra. Akkor tudták meg itthon, hogy élek.” (Lugosi Imre) 37 Kovács Dávid és mások visszaemlékezése említi, hogy egy idő után már jóvátételi munkásoknak tekintették őket. Für Lajos történész jogilag kizártnak tartja, hogy ártatlan emberekkel kelljen fizetni a „jóvátételt”. Különben is ki mérte azt föl hiteltérdemlően, hogy mi kárt tett az a szerencsétlen 2. magyar hadsereg? Vagy a hitleri hadak kártételét is a leventéknek kellett helyrehozni? És a fizetség? 20 forintot kaptak a három-négy év munkájáért. Igazságos ez? 123
