Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
„A lágerben mi alakítottunk ki egy kórházi épületet. Ebben elkülönült a német és a magyar kórház. Itt hadifogoly orvosok dolgoztak. A magyar részleg főorvosa egy vásárhelyi származású ember — Beretvás nevű — volt. Tél elején az orosz orvosok vizsgálatot rendeltek el, hogy felmérjék a hadifoglyok fizikai állapotát. A vizsgálat nagyon egyszerű volt: az orvos ujjaival megfogta a hadifogoly farán a bőrt, s ha az lepergett az ujjáról, akkor azt munkára alkalmasnak találta. De soknak még a bőrt sem lehetett megfogni, mert olyan soványak voltak. Ezek harmadosztályúak lettek. Többek között én is ebbe a csoportba kerültem.” (Balogh Ernő) „A betegeket és legyengülteket elszállították a kobeljaki kórházba. A kórházban, ha meggyógyult a beteg, felerősítették és utána ismét lágerbe vitték őket. Én egyszer voltam a kobeljaki fogoly kórházban. Betegeket vittünk, illetve kísértünk. A kórház 8 km-re volt az állomástól, a betegek reggeltől estig vánszorogtak, húzták-vonszol- ták egymást. A teljesen tehetetleneket mi, kísérők vittük. Sem autó, sem lovasszán nem jött a beteg foglyokért. A kórházba érve a kísérő orosz katona a betegeket átadta, majd minden újonnan érkező beteget a fürdőbe kellett vinni. Ott az ápolók meleg fürdőben fürdették meg a betegeket, fertőtlenítették és utána helyezték el a pavilonokba. Nagyon elgyötört és legyengült, csontig lesoványodott foglyok közül sokan nem bírták ki a meleg fürdetést, ott haltak meg a fürdőben.” (Imre István) „A legyengült láger fogyott, orvosi ellátás ugyan volt egy fiatal orvosnő személyében, de segíteni csak annyit tudott, hogy a legyengülteket elszállították kórházakba és más lágerekbe.” (Gy. Molnár Imre) „1947-ben a szódagyárban az iparvágányt javítottuk, munka közben baleset történt, egy négyméteres vasúti talpfa szétzúzta a bal kezem gyűrűs ujját. Ott a helyszínen bekötözték úgy, hogy este a lágerben a felcser újrakötötte. A lágerparancsnok utasítására 18 napig nem dolgoztam, ez idő alatt indult el egy OK-sokból álló transzport haza. A lágeren kívül sorakoztak, én meg a barakk feljárójáról néztem őket.” (Szuromi József) „A rendelet szerint, a nem fertőző betegeket, akik a munkák elvégzésére alkalmatlanok voltak, hazaküldték. Ezzel a gondolattal én sokat foglalkoztam. 1947 december derekán, a bal kezemen levő hüvelyk ujjamat, két kis bitumenes hordó közé tettem és a két hordót összerántottam, gondolva, hogy a zúzódásos sérülés miatt, gyógyulás után hazaengednek. Nem így lett, de a konyhából kikerültem. A szakácskodásnak vége lett. 1948. februárban Krasznosztrojka, majd Kasznamaják lágerekben voltam büntetésből, mivel a podolszki lágerorvos megállapította, hogy a sérülésem szándékos volt.” (Király István) „A brigád nagyon fogyott. A betegséggel sokan legyöngültek, okások lettek orosz nyelven mondva. Én is 1946 nyarán beteg lettem. A térdem alatt lett egy támadás. Nem akartam elmenni orvoshoz, mert már akkor hallatszott, hogy elmegy egy csomó fogoly a táborból. Ezért nem akartam elszakadni a többiektől, mert a betegeket nem viszik el. De bizony csak el kellett menni az orvoshoz, be is vágtak rögtön a kórházba. Meg is műtötték a lábam. Német orvosok voltak. Ez bele is telt egy pár hétbe. Ezalatt minden barát elment. Mikor kikerültem a kórházból OK-ra tettek. Ott egészen jól megjavultam. Nem volt közvetlen ismerősöm.” (Lakatos Tóth István) 116
