Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Farkas József: „Földet és jogot a népnek” (A függetlenségi baloldal útkeresése. Sima Ferenc útja a radikalizmusig)
pártprogramot hirdetett meg. Megmaradva a kispolgári keretek között lényegében a kispolgár egzisztenciájának megmentését tűzte ki célul. A program lényegesebb elemei a következők voltak: követelte a „kisebbségek országos képviseletének törvényes biztosítását”, ami alatt lényegében a cenzus kiszélesítését értette. Progresszív adózást, ingyenes népoktatást, céltudatos városi politikát — Vázsonyi tagja volt a főváros képviselőtestületének —, amely megvédelmezi a kispolgári rétegeket, meggátolja a kisipari foglalkozások kapitalizálását és a munkásosztályt megtartja az individualista társadalmi rend keretei között. A programot az MSZDP veszi beható kritika alá. Leszögezik, hogy a kisiparost a tönkremenéstől nem lehet megmenteni. „Azt gondolják a demokrata urak, hogy a munkások Münchauzen báró példájára magukat saját üstökűknél fogva akarják kiemelni az individualista társadalmi rendből és talán a Holdba kívánkoznak?”30 A történelem nem nyert a demokrata párt programjával, szögezi le az MSZDP lapja. így igaz, a meghirdetett pártprogram nem lelkesítette fel a függetlenségi baloldalt sem. Érdeme viszont, hogy történt egy próbálkozás és kiindulási pontként vitaalapul szolgált a következő időkre. A közvetlen pártalakulás még nem érkezett el, hiányzott az igazi zászlóbontó egyéniség. 1. Akcióegység a szociáldemokrata párttal A fővárosi polgári kör radikálisabb elemei és Sima Ferenc lapja, a Függetlenség köré tömörült erők még nem mozdultak meg Vázsonyi felhívására. Sima Ferenc minden valószínűség szerint a szociáldemokratákban látta a nagy lehetőséget. A Függetlenség c. lap egyre nagyobb rokonszenvvel kísérte az MSZDP törekvéseit. Lényegében már 1897. november második felétől hatékony együttműködés bontakozott ki a Függetlenség szerkesztősége és az MSZDP vezetősége között. A közelebbi együttműködés és végül a kibontakoztatott összehangolt akcióegység keretét az előkészítés alatt álló ún. rabszolgatörvény elleni tiltakozás adta meg. Az MSZDP vezetősége már idejekorán pontos értesüléseket szerzett a készülő törvényjavaslatról és ismerte annak pontjait. Feltételezhetően az információkat Sima Ferenc vagy Visontai Soma képviselők szolgáltatták. A pártvezetőség már a november 29-i ülésén tárgyalta a kérdést. Elhatározták, hogy röpiratokat adnak ki, amelyekben felszólítják a földmunkásokat, hogy ne kössenek aratási szerződéseket és a munkásigazolványokat pedig ne váltsák ki. Felhívással fordulnak továbbá a független szocialistákhoz is a közös akció érdekében. Széleskörű országos tiltakozó akciók szervezését határozták el. Ezért december 5-re népgyűlést hívtak össze a kérdés megtárgyalására. December 12- ére pedig tiltakozó népgyűlések tartását határozták el nagyszabású utcai tüntetésekkel. „Az utcai tüntetésekre nézve azt hangoztatták, hogy azoknak komolyaknak kell lenni, s a legvégsőbb terjedniük, még ha vér folyik is.”31 A belügyminiszter az értesülést nyomban közölte a főispánokkal és a törvényhatóságok vezetőivel és felhívta őket, hogy a szociáldemokraták akcióit a legéberebb figyelemmel kísérjék. Megtör- történt a véres figyelmeztetés is, a Budapesthez közel fekvő Ráckevén a csendőrség meggyilkolta Horváth Sándor napszámost, aki az ottani aratósztrájk egyik szervezője volt. Ebből kifolyólag három heti börtönre ítélték és december elején megjelentek nála foglalni a rabtartási díj fejében „amit más körülmények között” behajthatatlannak tekintenek, Horváthot. Miután nem adta oda egyetlen nadrágját, az egyik 30 Népszabadság 1897. szeptember 22. 31 OL BM rés. 966/1897. A rendőrkapitánytól származó besúgói jelentés. 279
