Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Farkas József: „Földet és jogot a népnek” (A függetlenségi baloldal útkeresése. Sima Ferenc útja a radikalizmusig)

kor e megállapítás helyénvaló, ezt ki is fejezi e réteg zömének kormánypártisága is, bár egy részük — és ez a rész nem jelentéktelen — csak hivatalból kormánypárti. Hivatalát, vagy választott tisztségét elveszítve dühös ellenzékivé válik. Sokkal inkább egyet érthetünk Hanák Péter megállapításával, aki úgy látja, hogy nálunk a „közép- osztály” nem vált a tőkés fejlődés serkentőjévé, legfeljebb haszonélvezőjévé, de a legtöbb esetben kárvallottjává. Nem olvadt bele a polgárosodás áramlatába, hanem attól elzárkózott. A réteg eme népellenessége a kiegyezés után haladó funkciók nélkül erősödött fel, feudális vonásokkal, polgárejlenességgel és mélyülő reakcióval párosult. Hanák Péter megállapítása szerint a különböző helyzetű dzsentrit a nemesi származás, a történelmi „rokonság”, gyakran a szorosabb lazább atyafiság, az alapvető érdekek, a tudat és az életforma közössége fűzte össze.9

A réteg családi és atyafiság kibogozhatatlan széles skálájú kötelékével kapcsom lódott a tényleges hatalmon lévőkhöz, — mely közös érdeket fejezett ki — kifejezve ezzel is az adott osztályuralomhoz való kötődést, vélt és valódi osztályérdekek védelmét. Kifejezte az integritásban, az egységes és osztatlan magyar állam gondolatához való ragaszkodásban az azonosságot. Ez a töltés határozta meg döntően a magyar középrétegek gondolkodási módját, az atyafisághoz nem tartozóak esetében is. Az írók, művészek, tudósok zöme is hasonlóan gondolkodott. A mániákus „48-as- ság”, nacionalizmus, sovinizmus, antiszemitizmus egyben kultúrefienes is volt. A régi életformához való ragaszkodás, a „magyar”, a „48-as”, a Bécs-ellenesség, jegyében elutasítottak mindent, ami Nyugatról jött, de hasonló alapokról mindent, ami nem» zetiségi és Keletről jövő volt is. Publicisztikában, sajtóban pártállástól függetlenül a magyar túlsúlyú birodalom gondolatát, a nacionalizmust és sovinizmust képviselő lapok váltak legnépszerűbbekké, hogy ezek zöme a zsidók kezén volt, a dzsentrit már alig érdekelte.

A „középosztály” rendi eredete és arculata a nyugat-európaitól eltérő társadalmi képletet jelenít meg Magyarországon. Ez azt is jelenti, hogy a kispolgárság burzsoáziához kötődése nálunk inkább a volt középnemességhez való kötődést jelentette, ami gondolkodásában is kifejeződött. Az osztrák iparcikkek konkurenciája mellett a kapitalizmus természetes velejárójaként jelentkező folyamat — a középrétegek és kistermelők tönkremenési folyamata — tetszetősen vált számukra is az osztrák elnyomás természetes velejárójává. A kispolgárt is könnyen táncba lehetett vinni, ha „48-asságról”, antiszemitizmusról, nagytőke-ellenességről volt szó és szavazati joggal rendelkező részük az uralkodó osztályok pártjaira szavazott, zömmel a Függetlenségi Pártra. A Függetlenségi Párt gerincét adó réteg háttérbe szorította azt a sovány, egészségesebb polgári magot is, amely változást sürgetett, és ha részigazságok kimondásáig jutott is el, de valamilyen formában, európai mértékkel is polgári akart lenni. A kisemberek, kisiparosok, kisgazdák másik része életmódjánál fogva is, de egy igazán demokratikus polgári pártalakulat perspektívájának a hiánya miatt is, a munkásmozgalomhoz sodródott. A polgári értelmiség igazán progressziót képviselő elemei úgyszólván hiányoztak Magyarországon. Még kelet-európai összehasonlításban sem volt nálunk forradalmi, de jelentős szerepet játszó demokrata értelmiség sem.

A 48-as Függetlenségi Párt a valóságban nem volt egységes, rendre különböző frakciókra bomlott, nem volt állandó, tagjaira kötelező programja. A párt maga lényegében pártkörökből állt, melyek klubszerűén működtek. A pesti pártkörök mellett asztaltársaságok, egy-egy lap körül kialakult csoportok, szerkesztőségekben tör9 Hanák Péter: A magyar „középosztály” fejlődésének problémájához Valóság, 1962. 3. sz. 27—31.1.

212