Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Forczek Zoltán: A hódmezővásárhelyi céhes ipar utolsó időszaka (A válság és megszűnés évtizedei)

A szűrszabó ipartársulat alapszabályait 1877. augusztus 9-én terjesztette fel a város polgármestere. A miniszteri jóváhagyás 1877. szeptember 7-i keltezésű.30 * * * * * 36

Már az eddigi példák is jól igazolják a szervezeti átalakulás vontatottságát. Több céh pedig — mitsem töró'dve az 1872-es ipartörvénnyel — folytatta munkáját a korábbi keretek között. Pedig nagy nyomás nehezedett rájuk mindvégig. Egyfelől az Iparegylet, másfelől a „Hód-Mező-Vásárhely” című helyi közérdekű társadalmi hetilap folyamatosan érvelt az ipartársulati rendszer mellett.37

1878-ban még mindig több mesterség tartotta a céhes pozíciókat! Ezért a Földművelésügyi-Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium fel is szólította Hódmezővásárhely törvényhatóságát, hogy tegye meg a kellő intézkedéseket a szabók, asztalosok, rostások, lakatosok és kalaposok ipartársulatainak mielőbbi megalakítása érdekében.38

Az új feltételek próbatétele kétségtelenül küzdelmes időket hozott a város iparosaira. Közhangulatukat és véleményüket reprezentálja az 1879. november 18-i „egyetemes iparos gyűlés” állásfoglalása. Az Iparegylet Iparszakosztálya és az ipartársulatok küldöttei ugyanis — a mintegy 1500 főnyi helyi iparos nevében — feliratban fordultak az országgyűléshez az 1872. évi ipartörvény módosítása tárgyában.39 A felirat az iparos tevékenység feltételeinek javítását reklamálta. Hasonló kérelmek az ország számos más pontjairól is érkeztek a legfelsőbb iparhatóság, illetőleg a törvényhozás felé.

Különösen meglepő adatot szolgáltat Kiss Lajos a tálasok-ról. Állítása szerint ők 1891-ig dolgoztak céhes keretben, a 49 cikkelyből álló céhszabályuknak megfelelően. A szervezeti átalakulásnak ezt a rendkívüli elhúzódását a kiváló néprajztudós azzal magyarázza, hogy „... a tálasokat a többi iparosok nem tartották mesterembereknek, s a gölöncsérséget mesterségnek.” 1889-ben, hosszú vajúdás után megalakult a városban az Ipartestület, de a fentiek miatt oda sem vették be őket. Csatlakozásukra 1891-ben kerülhetett sor, miután Megyalka József, a testület elnöke igen erélyesen kiállt mellettük. A tálasok 1893-ban szervezték meg „Cserépedénykészítő ipartársulatokat”.40

A vázolt folyamat azt igazolja, hogy meglehetősen hosszú időre volt szükség, amíg Hódmezővásárhely iparos társadalma véglegesen hátat fordított a céhes szervezeti keretnek. A céhek előrehaladott válságukat élték már városunkban is, amikor az 1872-es VIII. te. a megszüntetésükről rendelkezett. A halódás időszaka mégis több mint egy évtizedig tartott. Az elhúzódás okait keresve nemcsak a szemlélet- váltásra általában jellemző körülményességről van szó. Nemcsak a megszokotthoz való ragaszkodást és az újtól való idegenkedést kell látnunk. Hódmezővásárhely közgazdasági feltételei még a 19. század utolsó harmadában is nélkülözték azokat az erőteljesebb impulzusokat, amelyek határozottabban segíthették volna át a város iparát a tőkés ipari fejlődést jelentő választóvonalon. A jellegzetesen kisipari struktúra, a szerény tőkeerő, a város gazdálkodási kultúrája, a földművelésnek elsőbbséget adó hagyományos értékrend és még számos visszahúzó tényező függvényében az adott gazdasági alap csak ilyen bizonytalan felépítményi mozgást diktálhatott.

30 OL K 168 (FIK) 10—16 521/1877.

37 Lásd az alábbi cikkeket: Iparosaink az új törvénnyel szemben = (1872. december 15.),

Iparegylet (1873. január 5.), Az iparegylet tagjaihoz! (1875. január 31.), A helybeli ipar és gazdászat

egyesítése érdekében (1875. március 28.)

38 CsmL HR. 148/1878. január 23-i tü. jkv. (Imre Sándor gyűjtése.)

39 Iparosok mozgalma = Hód-Mező-Vásárhely, IX. évf. 49. sz. 1879. december 21. 2. p.

40 Vásárhelyi tálasok = Kiss Lajos: Vásárhelyi Kistükör. Id. mű 345—356. o.

207