Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Forczek Zoltán: A hódmezővásárhelyi céhes ipar utolsó időszaka (A válság és megszűnés évtizedei)
erőteljesebb vállalkozó szellem mind kisebb toleranciával volt hajlandó tudomást venni az útjában álló felépítmény-jellegű korlátokról. Magyarországon a céh 1872-ig maradhatott az iparrend hivatalos szervezete. A törvényhozás 1872. március 15-én szentesítette a VIII. törvényt, amely kimondta, hogy a törvény életbelépésétől számított 3 hónapon belül valamennyi céhet meg kell szüntetni. Az új ipartörvény teljes iparszabadságot léptetett életbe.24 A magyar kisiparos társadalom a korlátlan vállalkozói szabadság rendszerét ellenszenvvel fogadta. Kétségtelenül igaz, hogy a korszak kisiparosai egy sor előfeltétel hiányában kényszerültek vállalni a konkurenciaharcot. Az iparszabadság például tőkeigényt teremtett, de hiányzott a tőke. Körülményes volt a versenyképes technika beszerzése, a hagyományos szakképzés és szakmai struktúra már nem pótolta a modern ipari kultúra hiányát. így érthető, hogy Magyarországon a kisiparosok nagy része indulatosan követelte az 1872-es ipartörvény visszavonását, de legalábbis annak módosítását. A hódmezővásárhelyi kisiparosok is reménytelennek ítélték meg saját helyzetüket. Nagyon nehezen fogadták el az új törvény szemléletét, amelyben magukra nézve csak a tőke versenyében rejlő veszedelmet látták.25 A város ipari életének szellemi központja 1872 után is az Iparegylet maradt. Az új törvény fogadtatását, majd gyakorlati próbáját természetszerűen szenvedélyes vita kísérte városszerte. Bonyodalmakra került sor emiatt a helyi politikai pártok síkján is és ez rendkívül megnehízetette az Iparegylet munkáját. Pedig kulcsszerep várt rá a tekintetben, hogy a törvényesen megszüntetett céheket pótlandó, segítse az új szervezeti keret létrehozását. A VIII. törvény ipartársulatok létrehozását javasolta. A céhek ipartársulatokká történő átszerveződése azonban az ismeretes fogadtatás és az Iparegylet energiáját megosztó belső zavaró tényezők miatt, rendkívül vontatottan történt. A helyi politikai élet villongásaival függ össze az is, hogy Kovács Ferenc alapító elnök 1875 januárjában távozott az egylet éléről. Az Iparegylet új elnöke Drasóczky Lajos lett.26 Az elnökváltásra nem szemléleti okok miatt került sor, hiszen az új elnök az előd nyomdokain haladva szolgálta a helyi ipar fejlesztésének ügyét. Megrendeléseket közvetített a kisiparosok részére és piackutatást végzett érdekükben, közbenjárt illetékes helyeken nyersanyagért. Adatokat szolgáltatott a felsőbb szerveknek és a helyi összesített adatok birtokában orientálni próbálta a város iparosainak munkáját. Az Iparegylet figyelemmel kísérte az iparos oktatást, ösztönözte és anyagilag támogatta a kiállítások résztvevőit. Az iparosok körében az iparszabadság és a szabadverseny mellett érvelt. A versenyképesség zálogát az iparos oktatás folyton emelkedő szintjében és a korszerű technika iránti nyitottságban látta.27 A hódmezővásárhelyi Iparegylet tevékenységét tehát az 1872-es ipartörvény szemléletét megértő és azt támogató magatartás jellemezte. Ennek ellenére több mint egy évtizedig elhúzódott a város céheinek ipartársulattá történő átszerveződése. A szervezeti változáshoz a törvény által biztosított 3 hónapos határidőnek — tudomásom szerint — csak 2 céh tett eleget. 2* 1872-es Ipartörvény I. fejezet. Magyar Törvénytár 1872—74. 3. o. 25 Felhívás Hód-Mező-Vásárhely iparosaihoz = Hód-Mező- Vásárhely, II. évf. 18. sz. 1872. május 5. 3. p. Továbbá: Garzó Imre: Életem és abból merített gondolatok. Bp., 1978. 193. o. 26 Helyi és vegyes hírek = Hód-Mező-Vásárhely, V. évf. 6. sz. 1875. február 7. 3. p. Továbbá: Egyleti élet = Uo. V. évf. 7. sz. 1875. február 14. 2. p. 27 Felhívás a hód-mező-vásárhelyi ipartársulatokhoz = Hód-Mező-Vásárhely VI. évf. 3. sz. 1876. január 16. 1. p. 205
