Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Forczek Zoltán: A hódmezővásárhelyi céhes ipar utolsó időszaka (A válság és megszűnés évtizedei)
szág vidéki városai közül elsőként csatlakozott az Országos Iparegyesülethez.16 Elnök Kovács Ferenc, alelnök Garzó Imre lett. Az igazgatók: Asztalos Péter, Lázár István és Engelthaller Ferenc lettek. A helyi Iparegylet azonban nemcsak a nevében megjelölt területet fogta át, hanem az iparon kívül a kereskedelem és a gazdálkodás területein érdekelteket is bevonta soraiba. Ez indokolta a három igazgató személyét is. 1869-ben már ipari-, mezőgazdasági- és kereskedelmi szakosztályokra elkülönülve dolgozott a hódmezővásárhelyi Iparegylet.17 1869. február 17-én az egylet választmánya házvételről döntött. A székház árát elsősorban az egylethez tartozó céhek adták össze, részvényes alapon.18 A céhes ipar válságának vásárhelyi tünetei Az 1860-as évtized már egyértelműen a céhrendszer válságának időszaka Hódmezővásárhelyen. A szervezethez való viszonyulás alapján egyre megosztottabb lett az iparos társadalom. A céhek vezetői és a mesterek jelentős része semmi áron sem akarta feladni korábbi pozícióit. Ragaszkodtak a hagyományos ügyvitelhez, megtartották évenkénti rendszeres üléseiket és szabályszerűen sort kerítettek a tisztújításokra. Változatlan feltételek mellett kerülhettek be újabb tagok a mesterek soraiba. Mindent megtettek annak érdekében, hogy az iparjog elnyerése, illetőleg a mesterré válás üteme továbbra is lassú maradjon a városban. Magatartásuk mögött a vállalkozás liberalizálása elleni titlakozás, valamint a szabadversenytől való félelem húzódott meg. 1860 májusa és 1863 július vége között, — tehát több mint három év alatt — mindössze 68 fő nyert iparjogot Hódmezővásárhelyen. Az „iparkönyv” bejegyzéseinek elemzése alapján kideríthető továbbá, hogy a jelzett időszakban kiadott 68 iparengedélyből is csak 22 a szorosabban vett ipari tevékenység. 46-an különféle kereskedői tevékenységre nyertek „iparjogot”.19 A céhek vallási funkciót is betöltötték, az egyház érdekeit képviselve elöljáróságaik nagy igyekezettel próbálták rendszabályozni tagjaikat. A templomba járást és a temetésen való részvételt rendszeresen ellenőrizték, az indokolatlan távolmaradásért büntetést szabtak ki. A tímár céh például 1862-ben a temetésről és a céhgyűlésről való indokolatlan távolmaradásért 40 krajcáros pénzbüntetést rótt ki tagjaira.20 A rendszer belső válságának egyik alapvető bizonyítéka volt, hogy a város céhein belül mind gyakoribb lett a vezetés és a legények, illetőleg a mesterek és legények közötti súrlódás. Szinte naponként fordult elő a céh-szabályok előírásainak figyelmen kívül hagyása. A legények gyakran nem teljesítették a vezetés utasításait, lazult a fegyelem a céhhel szembeni anyagi kötelezettség kiegyenlítése tekintetében is. Ki- alvófélben volt a céhrendezvények korábbi mozgalmassága, nem számíthattak azok már a régebbi időkével összevethető eseménynek.21 Az 1860-as évek közepétől kép18 Hódmezővásárhely Iparegylet = Fejérvári József: Vásárhely története családok tükrében. Hódmezővásárhely, 1929. 63—64. o. 17 Uo. 18 A Hód-Mező-Vásárhelyi Magyar Tímár Czéhnek Protocolluma — 1823. 1869 decemberi céhgyűlés jegyzőkönyve. Céhláda. Leltári sz.: 73 477. Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely. 19 CsmL HR. IV. B. 1106. b. 464/1863. 20 A Hód-Mező-Vásárhelyi Magyar Tímár Czéhnek Protocolluma — 1823. Céhláda. Leltári sz.: 73 477. Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely. 21 Szűcsmesterség Vásárhelyen = Kiss Lajos: Vásárhelyi Kistükör, Bp., 1964. 273. o. 203
