Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Dóka Klára: Herrich Károly élete és működése (1818–1888)
magas víz; a vízmérce évről-évre határozott arányokban magasodó vízoszlopot mutat a partok mellett; a csatornák tartalmát ott is szivattyúkkal kell már az év nagy részén át eltávolítani...” — írták.96 Ilyen előzmények után — a pálya sürgős elhagyásán kívül — Herrichnek más választása nem volt. Elméleti munkássága Herrich Károly a gyakorlati tevékenység mellett — hivatali pályája végén és nyugdíjasként — elméleti kérdésekkel is foglalkozott. Az első ilyen téma volt a tervezett vízjogi szabályozás, melynek előkészítése minisztériumi működésére esett. Gorove István közmunka- és közlekedésügyi miniszter már 1867-ben megbízta a vízépítészeti szakosztályt a törvényjavaslat szövegezésével és azt 1868-ban nyújtotta be a képviselőházban. A törvényjavaslat a vizeket közfolyókra és magánvizekre osztotta. Magánvizeknek csak a birtokon belüli forrásokat, tavakat, kisebb patakokat tekintették, minden más közfolyónak számított. Alapelv az volt, hogy — a víz szabad lefolyását senki sem akadályozhatja — a parti birtokos védekezhet a kártételek ellen, de erre csak akkor kötelezhető, ha a veszély mást is fenyeget — gátat, malmot csak meghatározott időre lehet építeni — a hajózáshoz, tutajozáshoz szükséges vízfelesleggel öntözni lehet, és ha az illetékesek 2/3 része akarja, öntözőtársulat alakítható — ipari vízhasználatra, malmok hajtására engedélyt közvizeknél a minisztérium, magánvizeknél a törvényhatóság adhat. A javaslat a vízügy területén teljes körű szabályozásra törekedett, így előírásokat tartalmazott — az ármentesítő és vízszabályozó társulatok jogi helyzetének rendezéséről — a gátvédelemről — a kisajátítási eljárásról — a vízjogi rendőrség létrehozásáról az árvízvédelmi készültség, gátfelügyelet, medertisztítás stb. ellenőrzésére. Herrich Károly a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében 1871-ben értekezett a vízjogi törvényjavaslatról. Külföldi példák alapján megállapította, hogy „törvényeinket a mai, termelő, művelt korszak igényeihez kell alkalmaznunk, azaz a víz éltető erejét, ha kell, kizárólag és egyedül a gazdag és termékeny, de éltető nedv szűkében szenvedő talajnak kell biztosítanunk.” Ebből a szempontból a javaslatot megfelelőnek tartotta. Külön kiemelte a magánvizek körének leszűkítését, a vízhasználatok helyes sorrendjét (1. hajózás, 2. mezőgazdasági vízhasznosítás, 3. gyáripar, 4. kisebb járművek, halászat), az örökös vízjogi engedélyek megszüntetését. Véleménye szerint a javaslat megfelel a jövőnek, mert a következő évtizedekben, a vízszabályozás befejezése után a mezőgazdasági 96 Pogány Mária: Tőkés vállalkozók és kubikus bérmunkások a Tisza szabályozásnál a 19 század második felében. Budapest, 1966. 44—45 192
