Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Dóka Klára: Herrich Károly élete és működése (1818–1888)
A szántók arányának növekedése meghaladta az országos átlagot, különösen Csongrád és Szabolcs megyékben volt jelentős a gyarapodás, de említhetjük e vonatkozásban Békés megyét is, ahol 1847—1879 között a szántók a művelhető területen belül 33,88 %-kal nőttek. A gabonatermelés e megyékben soha nem tapasztalt növekedést ért el, összes előnyeivel és az extenzív fejlődés későbbi hátrányos következményeivel. Rétek, legelők elsősorban azokban a községekben voltak, ahol a töltések a folyóparttól távolabb kerültek, mert a hullámteret így hasznosították (Fegyvernek, Kisköre, Szakállas, Szajol stb.), ahol viszont szűk volt a hullámtér, ott gyakorlatilag az egész faluhatárt felszántották (Kőtelek, Nagykörű, Csépa, Roff, Abádszalók, Tiszaigar stb.)88 A mentesített terület 1879-ben elérte az egymillió ha-t, nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy a szabályozás időszakában a mérnökök új folyót alkottak a régi Tisza helyett, amelynek következtében az Alföldön új élet kezdődött. A természeti tényezők átalakítása nem az egyetlen, de a legfontosabb feltétele volt a korszerű mezőgazdaságnak, amit az egyes megyék adottságaiknak megfelelően tudtak jól vagy kevésbé eredményesen kihasználni. Herrich hivatali pályafutásának 61 éves korában az 1879 évi árvíz vetett véget. A tavaszi árhullám meghaladta az addigi maximumokat, a víz elborította a Bodrogközt és az Alsó-Tisza vidéken is károkat okozott. Az elöntés összesen 54 800 ha volt (ebből 28 000 ha a Bodrogköz), a mentesített terület 5,4%-a. Romba döntötte viszont az árvíz Szegedet: a város 5723 házából csak 384 maradt épségben. Mint az árvíz történetéből ismert, a víz észak-kelet felől tört rá a városra. Márc. 5-én átszakadt a Percsora—Szegedi Ármentesítő Társulat petresi töltése, és a víz egy hét alatt érte el a belső területeket. Az árvíz okairól a viták már a katasztrófát követően megkezdődtek, és arról a szakirodalomban is sokat olvashatunk. Herrich Károly 1879 márciusában89 azt tekintette fő oknak, hogy — mint azt már korábban említettük -— a Maros torkolatát nem helyezték át, és a két folyó árhulláma találkozott. Elismerte, hogy gyengék voltak a töltések, a társulatok nem szervezték meg az árvédelmet, kevés volt a műszaki személyzet a folyó mentén, így senki sem tudta összehangolni az egymás ellen dolgozó érdektársak munkáját. Véleményét a Magyar Mérnök és Építész Egyletben megtartott előadásában fejtette ki, melyre Szeged város vezetősége válaszolt. Ők elítélték az egész Tisza-szabályozást, kezdve azzal, hogy Vásárhelyi és Paleocapa egymásnak ellentmondó terveit nem kellett volna összekapcsolni. Véleményük szerint a munka a folyó felső szakaszán hasznot hozott, de az Alsó-Tiszán csak problémák keletkeztek, sem a hajózást, sem a mezőgazdaságot nem segítette elő a szabályozás. A töltéseket folyton magasítani kell, az ártéren, ha nincs elöntés, fakadóvizek keletkeznek. A társulatokat nem megfelelő érdekeltségi területen szervezték, a töltésekhez és átvágásokhoz nem a legjobb vállalkozókkal kötöttek szerződést.90 Bakay Nándor, Szeged újonnan választott ellenzéki (függetlenségi) képviselője szintén a Maros torkolatát vélte az árvíz egyik okának. Ő Paleocapa tervét tartotta helyesnek, véleménye szerint az átvágások feleslegesek voltak. Felvetette továbbá a bajok között, hogy 1856-ban a vasútépítés alkalmával elzárták a fokokat, melyek az árvizet tározták volna, így a Tisza fokozatosan emelkedik: 88 OL S 79. (Kataszteri iratok) alapján. 89 Herrich, A Tisza-szabályozás és a szegedi válság, i. m. 245—302. A magyar vízszabályozás története. Szerk.: Ihring Dénes. Budapest, 1973. 118—119. 80 Emlékirat a szegedi árvíz tárgyában. Válaszul Herrich Károly miniszteri tanácsos úrnak a „Tisza-szabályozás és a szegedi válság” című értekezésére. Szeged, 1879 190
