Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Dóka Klára: Herrich Károly élete és működése (1818–1888)
szakaszától elválasztani. Csatornája Szirmától indult volna, felvette volna a Túrt és a Batári, Szatmár területén a Szamost, innen átvitte volna az Ér völgyébe, a Berety- tyóba, Gyománál pedig a Körösbe. Herrich Károly azzal a feltétellel javasolta az előmunkálati engedély megadását, hogy az összes tervek és mérések egy példánya Magyarországon maradjon.73 1863. szept. 4-én a helytartótanács megkereste Herrich Károlyt és Liedemann Emilt, az Országos Építési Igazgatóság (a Vízi és Építészeti Főigazgatóság utódja) vezetőjét, felajánlva nekik az ínségkölcsönt egy általuk kiválasztott építési feladatra. Herrich és Liedemann szept. 10-én közös levélben válaszolt a leiratra és javasolták a Tiszadob—Kunszentmárton vonalon egy csatorna megépítését. Véleményük szerint ez kizárólag hajózási célokat szolgált volna, Tokajtól Csongrádig biztosítva a fa és különböző ásványi anyagok Alföldre szállítását. Az öntözést ezzel a csatornával nem tudták és nem is akarták megvalósítani, a fő cél az ínségmunkások számára a munkalehetőség biztosítása volt. A helytartótanács nov. 21-én, a 85 161. sz. rendelkezéssel megbízást adott Herrich Károlynak a részletes tervezésre azzal a kikötéssel, hogy a csatorna öntözésre is szolgáljon. 1864 februárra Herrich a javaslatot három változatban készítette el. Az első esetben a csatorna Tiszalöktől indult, kezdetben a Hortobágy medrében, majd Püspökladány — Nádudvar között (Herrich Károly egykori munkaterületén) mesterséges mederben haladt, míg elérte a Holt-Berettyót, melyen keresztül Öcsödnél torkollott a Körösbe. A második változatnál Mezőtúr mellett, a harmadikban Gyománál volt a torkolat. Az öntözést a tervező úgy kívánta megoldani, hogy a csatornába duzzasztást létesített, és azt az első variációban három, a másodikban és harmadikban két bögére osztotta. Kivitelre a gyomai változatot ajánlotta azzal az indokkal, hogy e csatorna volt a legrövidebb, az öntözött terület közepén haladt, esése a legnagyobb, és Békés megyét középen kapcsolta hozzá a Tisza vidékéhez. Októberben Abonyi István tanácsost nevezte ki a helytartótanács biztosnak a szükséges mérések és előmunkálatok megszervezése céljából, és Herrich Károlyt osztotta be mellé mérnöknek. A helyszíni bejárás során megállapították, hogy a csatorna pusztákon halad keresztül, ahol nehéz lenne a munkaerő biztosítása. Ezzel szemben előny, hogy a földesurak ingyen bocsátják rendelkezésre a nem túl értékes területeket. Dec. 12-én Debrecenben értekezletet tartottak, de az érdekeltek — akik eddig hozzájárultak a Tisza szabályozásához — bár az öntözést szerették volna, újabb áldozatot nem kívántak vállalni. Miközben a helytartótanács támogatásával folytak Herrich Károly munkálatai, egy brüsszeli bank jelentkezett ajánlatával, mely szerint vállalnák a csatorna költségeit, az államtól csupán kamatbiztosítást kérnek. A javaslat szerint, melyet Szontagh Sámuel és Kovács Lajos nyújtott be, a csatorna Tokaj—Gyoma vonalon haladt volna. Herrich Károlyt Bécsbe hívták az ajánlattal kapcsolatban, és egyúttal kérték, dolgozza át saját terveit is.74 Az elkészült három változat szerint ugyanis a Hajdúböszörmény—Tiszalök közti területeket nem lehetett öntözni, ehhez Tiszalöknél magasabban kellett volna megoldani a vízkivételt. Herrich három változatot készített egy Tiszalökig vezető tápcsatornára: — Ibrány, Eszlár, Bűd — Gáva, Timár, Eszlár, Bűd — Gáva, Vencsellő, Rakamaz vonalakon. 78 182 78 OLK 173. 1871—6—3665. 74 Trümmer Árpád: A Tiszántúl öntözése. Budapest, 1931. 29—33.
