Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Szakály Ferenc: Nagy Gergely pereskutasi „kereskedő tőzsér” viszálya Nagyszombat városával (1588). Adatok a 16. századi kereskedelem-szervezet kérdéséhez

képzelésének, miszerint az egyik polgártársukat perlő nagyszombati polgárnak a helyi s nem pedig a nagyszombati bíróság előtt kell keresnie igazságát,40 elő-előfor- dult, hogy kisebb jelentőségű ügyekben a szabad királyi városok hódoltságba vetődött polgárai elismerték a helyi magisztrátus illetékességét. Valamikor 1571. december 19-e előtt Szolnoki Balázs nagyszombati polgár a makói tanács előtt kötelezte magát, hogy amennyiben rékasi Péterffy Pál nem fizetné meg helyette adósságát makói Harmati Benedeknek, alájön Mezőtúrra s személyesen rendezi azt.41 A hódoltsági tanácsok feljogosítva érezték magukat arra is, hogy a fizetni vonakodó kinti kereskedők áruját lefoglalják: így járt el például Kecskemét tanácsa is 1581-ben a kecskeméti Tóth Antalné felszólítására nagyszombati Borsos Pál deákkal szemben.42

A nagyszombati tanács ugyan mélységes felháborodással reagált az ilyesféle, fellépésekre, de polgárai érdekében — kis túlzással szólva — szinte naponta alkalmazta ezt az eszközt a hódoltsági kereskedőkkel szemben. Igaz, az utóbbiaknak is készséggel állt rendelkezésére, ha valamelyik nagyszombati polgárral szemben volt követelésük, s a jelek szerint egyenlően mérte az igazságot polgártársai és az idegenek számára. Erre mutat, hogy kiegyenlítetlen adósságok révén több szombati ház szállott alföldi kereskedőkre, akik aztán rendszerint sietve túladtak azokon. Az így ház- tulajdonossá vált hódoltságiak többsége ugyan a nagy mezővárosok lakosai közül verbuválódott,43 de akadtak köztük kisebb helységekből valók is. 1578-ban például a jászapáti Makó István és a kunágotai Tóth Benedek adta el -— 52 forint készpénzért, 1470 morva süvegért, 22 vég morva posztóért (a 7 és 1/2 Ft) és egy 8 és 1/2 forintra becsült ezüstkehelyért azt a Szent János utcai nagyszombati kőházat, amely Borsos Mihály adóssága fejében szállott rájuk.44

Mindez rengeteg levélváltással, tanúvallatással, bírósági aktussal járt együtt, amiknek révén a magyar jogszokások és -eljárások — mintegy észrevétlenül — beszivárogtak a hódoltsági közösségek és magánszemélyek mindennapi életébe. Egyszersmind kényszerítő erővel is hatottak: ha a hódoltsági kereskedők fenn akarták tartani külső kapcsolataikat — márpedig erre elemi érdekek kényszerítették őket —, igazodniuk kellett a kinti jogrendhez. Igazodtak is, hiszen leveleikben semmi nyoma, hogy azért, mert török uralom alatt éltek, másként viszonyultak volna e kérdésekhez, mint — mondjuk — a nagyszombatiak. Annál több annak, hogy teljességgel magukévá tették és üzletmenetükben messzemenően alkalmazták emezek normáit és gyakorlatát.

így aztán nem csoda, hogy a török felfogás nem tudott egyeduralomra vergődni — sőt, bizonyos fokig a törökök is akceptálni kényszerültek a magyar szokásjogot — és a 17. század elején megerősödött magyar rendiség a helyi lakosság ellenállása nélkül érvényesíthette akaratát a hódoltsági közigazgatás és a jogszolgáltatás terén is. Ehhez persze szükség volt arra is, hogy a magyar feudalizmus hódoltságból kiszorult képviselői végig az egész 16. században adóztatni tudják török uralom alá került jobbágyaikat, s ezzel folyamatosan mindvégig fenntartsák a magyar jelenlétet.45 E törekvés sikere jut kifejezésre Nagy Gergely levelének intitulációjában is, hiszen a mélyen a hódoltság belsejében élő pereskutasi „kereskedő tőzsér” nem valamelyik török úr, hanem „aznagjságos chanádj pyspeök vram jobágiá”-nak mondja önmagát.

40 Szakály F.: Gyöngyös kereskedelmi kapcsolatai i. m.

41 Makó, 1571. dec. 19. Zy Bálint főbíró-Nagyszombat városa. SOAvT Nagyszombat v. lt. Misszilisek.

42 Kecskemét, 1581. jún. 11. Tóth Antalné-nagyszombati bíró. Uo.

43 A gyöngyösiek nagyszombati házszerzéseiről: Szakály F.: Gyöngyös kereskedelmi kapcso- csolatai i. m.

44 SOAvT. Nagyszombat v. lt. Tanácsülési jegyzőkönyvek 1569—1586. 159r. (1578. máj. 19.)

45 Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban. Budapest, 1981.

142