Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Szakály Ferenc: Nagy Gergely pereskutasi „kereskedő tőzsér” viszálya Nagyszombat városával (1588). Adatok a 16. századi kereskedelem-szervezet kérdéséhez
maradt adós — bevett szokás volt ugyanis, hogy a kereskedők az üzlet lebonyolítása utánra, a visszaútra halasztották a fizetést —, ami a korabeli gyakorlat szerint úgyszintén könnyen börtönbe juttathatta.37 * Visszatérve a levél külső jegyeire: Nagy láthatólag könnyedén forgatta a tollat, az írásképe egyenletes, helyesírása meglehetősen következetes, s fogalmazása sem akadozóbb, mint sok, betűvetésből élő kortársáé. A korabeli gyakorlattól eltérően azonban latin szavakat és kifejezéseket viszonylag ritkán iktat a magyar szövegbe, amikor azonban ezt teszi, a latin kifejezések („hogj penig Ty Nagjságtok a principio et a fundamento [ = a kezdetektől és az alapoktól] megj érche ez dolognak indolatját”; „hol az vám fizetése feleől comdemnálnak [=marasztalnak el]” zökkenőmentesen illeszkednek a magyar szövegbe és helyesírásuk is hibátlan. Ez is megerősíti azon gyanúnkat, hogy a sikeres kereskedésnek alapfeltétele volt a számvetésben, a magyar és latin fogalmazásban való jártasság. Meg persze a kereskedelemmel kapcsolatos jogszabályok és normák beható ismerete is. Ez utóbbi vonatkozást azért kell külön is hangsúlyoznunk, mert a magyar jogszolgáltatás és közigazgatás hódoltsági továbbélésének vizsgálata során38 az a határozott benyomásunk támadt: a bonyolult kereskedelmi ügyletekben való folyamatos részvétel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hódoltság népe továbbra is benne maradhasson a magyar jogrendszerben, sőt követhesse annak változásait is. Úgy is fogalmazhatnánk: ha nem akart rajteveszteni, rákényszerült erre. A szakirodalom — amely erre az összefüggésre még egyáltalán nem figyelt fel — arra a megállapításra jutott, hogy a török uralom első félszázadában lényegében az alávetettek mindennemű ügyében a török bíróságok ítéltek, s abba sem a helyi magisztrátusoknak, sem pedig a kinti magyar hatóságoknak nem volt beleszólása.39 Az újabban előkerült adatok azonban arra mutatnak, hogy a helyi magyar magisztrátusok nemcsak a török hatóságok ítéleteinek végrehajtásával folytak bele a jogszolgáltatásba, hanem maguk is ítélkeztek, s ebbéli tevékenységüket nemegyszer a a kinti magyar hatóságok is felülbírálták. Ez utóbbi mozzanat dacára a magyar jogrendszer hódoltsági továbbélését elsősorban a középfokú (vármegyei és földesúri) ellenőrző-kényszerítő apparátus hiánya, illetve érdektelensége veszélyeztette a 16. században. Bár a helyi bíróságok — kivált persze a nagy mezővárosokéi — a magyar szokások és törvények alapján ítélkeztek az elébük került ügyekben, félő volt, hogy — nem kapván megfelelő külső impulzusokat •— lassan elszakadnak az élő magyar joggyakorlattól, jogérzékük eltorzul, esetleg teret enged a rá egyébként is ólomsúllyal nehezedő török szokásrend befolyásainak. Úgy véljük, hogy ezt a hiányt pótolták azok az impulzusok, amelyek — a kereskedelmi ügyletek révén — a tagjaikat ért sérelmeken és az ellenük indított eljárásokon keresztül érték a hódoltsági közösségeket: kicsiket és nagyokat egyaránt. Aligha lehet puszta véletlen, hogy a ránk maradt 16. századi anyagban messze több, a hódoltságiakat is érintő kereskedelmi, mint más egyéb jogügylet nyomaira bukkanunk. Noha a jelek szerint Gyöngyösnek 1575-ben nem sikerült érvényt szereznie azon el37 A császár harmincadja „az Duna fenekén sem vész el” — írta 1587. máj. 12-én Oszmán esztergomi szandzsákbég Nagyszombat városának. Uo. 38 A hódoltsági magyar jogszolgáltatás és közigazgatás (előkészületben). 39 Schwab Mária: Az igazságszolgáltatás fejlődése a török hódoltság idején az alföldi mezővárosokban. Budapest, 1939. 141
