Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Szakály Ferenc: Nagy Gergely pereskutasi „kereskedő tőzsér” viszálya Nagyszombat városával (1588). Adatok a 16. századi kereskedelem-szervezet kérdéséhez
mondotta. Harmadszor azzal, hogy ezen város kapujánál szedett vámot nem fizette meg. És negyedszer azzal, hogy Őfelsége ediktuma ellenére ökreivel az Őfelsége által birtokolt keresztény tartományok felsőbb részeibe ment volna.) Ami az első vádpontot illeti: ezen hely és Nagyszombat város harmincado- sainak megparancsoltuk, hogy amennyiben igaz lenne, hogy a feltartóztatott fegyvereket elkobozták, vagy pedig ha azok a fegyverek az Őfelsége uralma alatt levő területen maradtak, azok után vámot szedjenek. [Hanem azon marhakereskedő felszólamlással és eküvéssel igen tagadja, hogy fegyvereket akár vásárolni és akár azokat saját lakóhelyére szállítani akarta volna, s azt állítja, hogy a szekerén levő fegyverek másvalakiéi, nevezet szerint az itt a közelben lakó Veres Lőrincéi.j Ebben a vádpontban tehát nem látszik annyira bűnösnek, hogy áruiban kellene megbírságolni. (A második az, hogy utazása során ezen város nevét bitorolta.) Ha ezt a dolgot elmélyültebben mérlegeljük, úgy ítélhető meg, hogy abban valójában semmiféle vétek nincs. [Miként a legszentségesebbre maga is megesküdött ez az az ember nem ezen város előjogait és szabadságát akarta felhasználni, hanem csupán azért vette fel a nevet és mondotta magát nagyszombatinak, mivel hogy igen távoli és ezen részek lakói előtt ismeretlen helyen lakik, ezen hely tekintélyével áruiról valahogyan gondoskodjék. Állítása szerint mindenütt mindennemű csalás nélkül megfizette a vámokat és a harmincadot.j Ezért nem tűnik olybá, mintha ezen tettével kiérdemelte volna áruinak elkobzását. (A harmadik az, hogy ezen város kapujánál nem tűzetett vámot.) [Maga sem tagadja, hogy nem fizetett azonnal, ahogy oda megérkezett, ezt azonban nem azon szándékkal tette, hogy a vámot teljesen megtagadja. Megesküdött, hogy kész volt és mindmáig kész fizetni. Azzal a szándékkal szállította áruit a városba, hogy mindazt, amivel tartozik megfizeti.] Ezen tettét sem értékelhetjük olyan súlyosnak, hogy áruinak elkobzását azzal kiérdemelte volna. (A negyedik az, hogy Őfelsége ediktuma ellenére ökreivel a felsőbb részekre ment.) Jól emlékszünk az Őfelsége ediktumában foglaltakra, de arra is emlékszünk, hogy az az ediktum a rácok és a raguzaiak ellen van, akik a törökkel tartanak és azokkal egy húron pendülnek. Tudjuk, hogy az a magyar marhakereskedőknek nincsen megtiltva, mint ahogy más hasonló, a török megszállás alatti területen élő marhakereskedők is gyakorta elvándorolnak marháikkal Morvaországba, Csehországba és a Német Birodalom részeibe. Ezért megintjük Uraságtokat, hogy amennyiben ezen, már megvizsgáltakon kívül nem volna valami súlyosabb vádjuk e szegény marhakereskedő ellen, legyenek elnézőek, nehogy végső nyomorúságba, javai elkobzásába jusson. Úgy gondoljuk, ha vétkezett és nem egészen tisztán forgolódott is utazása során, annyi és akkora fáradozásaival és kiadásaival elég büntetést fizetett az eddigiekkel. Uraságtoknak a legszerencsésebbeket kívánjuk. Pozsony, 1588. november 26. 130
