Szabó Tibor – Zallár Andor: Szent-Györgyi Albert Szegeden és a Szent-Györgyi Gyűjtemény - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 15. (Szeged, 1989)

Időrend

IDŐREND 1893. szept. 16. Budapesten született, a keresztségben Albert Imre nevet kapta. Apja Miklós, anyja Lenhossék Jozefa. Gyermekkorát a Buják melletti Kis-kéren tölti. 1904—1911. A budapesti Lónyay utcai Református Főgimnázium tanulója. 1910 nyara. Elkíséri Pál fivérét olaszországi hangversenykörútra (Velence, Firenze, Róma, Nápoly). 1911. Érettségizik, beiratkozik a budapesti egyetem orvostudományi karára. 1914. Félbeszakítja egyetemi tanulmányait, katonának vonul be, a miskolci katonai kórházban teljesít szolgálatot. 1915. A miskolci 65. gyalogezred önkénteseként az orosz frontra kerül. 1917. Sebesülés (önkezével), kisezüst vitézségi érem, betegszabadság, befejezi tanul­mányait, doktorál. 1917. szept. 19. Feleségül veszi Demény Kornéliát. 1918. Gyógyulása után az olasz frontra kerül, leszerel. A pozsonyi egyetem tanársegéde Mansfeld Géza professzor mellett. Nelli nevű gyermeke születése. 1919. febr. 28. Cikke jelenik meg az Esztergomi Népszavában. 1919. Rövid ideig Budapesten, majd pár hétig a prágai egyetemen A. Tsermak inté­zetében. 1919—1920. Berlinben L. Michaelis intézetében. 1921— 1922. Hamburgban a Tropenhygienisches Institutban. 1922— 1923. Leidenben a gyógyszertani intézet adjunktusa, Storm van Leuwen mellett. 1923— 1926. Groningenben H. J. Hamburger mellett magántanár. (1924) Kísérletei eldöntötték az O. Warburg és H. Wieland közötti tudományos vitát. 1926—1930. Cambridge-ben (Anglia) Rockefeller ösztöndíjjal, F. G. Hopkins laboratóriumában. (1926—1927) Rochesterben (USA) a Mayo klinikán. (1927) Cambridge-ben a kémia doktora lett. (1928) A hexuronsav felfedezése. 1928. szept. 29. Megválasztják a szegedi egyetem ny. r. tanárává, hivatali esküt tesz. 81

Next

/
Oldalképek
Tartalom