Szabó Tibor – Zallár Andor: Szent-Györgyi Albert Szegeden és a Szent-Györgyi Gyűjtemény - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 15. (Szeged, 1989)

Dokumentumok - III. A Szegedi egyetem díszdoktora. A Rector Magnificus 1938–1942

Az egyetem második feladatáról, a tudósképzésről e helyen nem kívánok szólni, inkább rátérek harmadik feladatára, a szellem fegyverével vértezett hasznos polgárok nevelésére. Ez nem tartozik az egyetem ősi hivatásai közé, de az újkorban az egyetem megnyitotta kapuit az ifjúság nagy tömegei előtt, ifjak előtt, akik nem tudósok, de a közélet hasznos polgárai akarnak lenni. Ugyanakkor az egyetem, mely azelőtt anyagilag független volt, elfogadta az állam támogatását. Ezért az egyetem nem zár- kózhatik el az elől, hogy a közzel szemben vállalt kötelességeit teljesítse és alkalmazkodjék hallgatói tömegének igényeihez. Ez az egyetemet egy súlyos és még megoldatlan probléma elé állította. Azelőtt az egyetem csak tudósokat képezett és magas tudományt hirdetett. Az ifjúság nagy tömege azonban nem tudós akar lenni. Az egyetemek részéről azonban aggodalmak merültek fel, hogy az előadásoknak a közszükségletekhez való hangolása által az egyetem elveszti magas színvonalát. Viszont, ha előadásunkat a tudomány legmagasabb szintjén tartjuk, úgy hallgatóságunkat sok oly tudással terheljük meg, amelyre a közéletben szükségük nem leend és a vége az, hogy a közéletre alkalmatlan, féltudósokat képezünk. E nehézség a tudomány növekedésével napról-napra még fokozódik. Nézetem szerint középút itt nincsen, és az egyetem kénytelen lesz előbb-utóbb előadásait részben két csoportra osztani: egyrészt előadásokra, amelyek a közéleti hivatást, és másrészt előadásokra, amelyek a tudósképzést szolgálják és a tudomány legmagasabb szintjén mozognak. Határozottan állítom, hogy az egyetemnek alkalmazkodnia kell hallgatósága és az élet igényeihez. Egész közoktatásunk, úgy a középfokú, mint a magas oktatásnak egyik alapvető hibája, hogy a tanítást inkább a tananyag, mint a hallgató szemszögéből ítéli meg.

Evvel elérkeztem egy másik alapvető kérdéshez, hogy az egyetemnek csak tanítania, vagy nevelnie is kell? Ha elfogadjuk azt, hogy az egyetem egyik hivatása hasznos közéleti emberek képzése, úgy először azt kell kérdeznünk magunktól, milyennek kívánjuk mi a közélet embereit. Ha tőlük csakis szaktudást kívánunk, akkor az egyetemnek sem kell neveléssel törődnie, de ha tőlük nemcsak szaktudást, de a jellem és szellembeli tulajdonságok egész sorát is kívánjuk, mint a hivatottság érzését, az alkotás és cselekvés vágyát, a felelősség érzetét, a tettre készséget, a józan és gyors ítéletet, a becsületességet, az érdeklődést, az önzetlenséget, mely tulajdonok nélkül a szaktudás csak félembert jelent, akkor nyilván nevelnünk is kell. Hozzáteszem még azt, hogy a hivatás betöltéséhez még egészség is kell s így az egyetemi polgárt széles vállúnak, egyenes hátúnak, pozsgás képűnek is szeretném látni, amiről szintén az egyetemnek kell gondoskodnia.

Ami magát a szigorúan vett tanítást illeti, úgy az érdeklődés felköltését, az önálló gondolkodás fejlesztését a belső összefüggések meglátásának képességét fontosabbnak tartom, mint az adatoknak a fejbe préselését. Az élet tartamához képest az iskolai tanulmányok ideje rövid, az élettelen adatok pedig hamar elpárolognak, és ha hallgatóinknak tudásvágyat nem adtunk útravalóul, akkor már pár héttel a vizsga után üres fejjel és kézzel fognak az életben állani, míg ha érdeklődésüket felköltöttük, úgy az élet elég időt és alkalmat fog adni esetleges hiányok pótlására.

288