Szabó Tibor – Zallár Andor: Szent-Györgyi Albert Szegeden és a Szent-Györgyi Gyűjtemény - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 15. (Szeged, 1989)

Dokumentumok - I. Szeged előtt. Meghívás Szegedre 1893–1937

„Tekintetes Tanács! Az orvostudományi karon előadott tárgyak egy része olyan logikus egészet képez, hogy már egy előadás elmulasztása is a hallgatónak a továbbiak megértésében súlyos nehézségeket okoz. Ezért az orvostudományi karnak igen nagy nehézségeket okozott idáig az, hogy a hallgatóság az év elején nem jelenik meg teljes számmal az előadásokon. A tanárnak ilyenkor két választása van: vagy elkezdeni az előadást, ami által a hiányzók pótolhatatlan veszteséget szenvednek; vagy a miniszteri rendelet ellenére elhalasztani az előadások megkezdését, ami a jelenlevőknek időlopást jelent. A félév laza megkezdése súlyos erkölcsi bomlasztó hatással van a hallgatóságra és az orvostudományi kar okvetlenül szükségesnek tartja azt, hogy ez a kérdés végérvé­nyesen rendeztessék. A hallgatóság egy részének a félév elején való távolmaradása az esetek legnagyobb számában arra vezethető vissza, hogy a tandíjkedvezményért folyamodók beiratko­zási haladékot kapnak, melyet az előadásról való távolmaradás ürügyéül használnak fel. Egyenesen szokássá vált, hogy az egy hónapi házbér megtakarítása végett a hall­gatók később jönnek és beiratkozási haladékot kérnek. így az az anomális1 helyzet állott elő, hogy a tandíjkedvezményért folyamodók, vagyis éppen azok, akiknek a szorgalomban példával kellene elöljárniok, az egyetem sikeres működését veszé­lyeztetik. A másik körülmény, ami a lazaságot okozza az, hogy az egyetem megnyitása nem történik kellő határozott és ünnepélyes formában. Egyetemünkön szokássá vált az, hogy a nyitó ünnepély csak hetekkel a tényleges megnyitás után van és üres formasággá vált, ami már magában is aláássa azt az erkölcsi nyomatékot, amellyel a munkának meg kellene indulnia. Ezért Karom nevében a következő indítványokat vagyok bátor a tekintetes Tanács elé terjeszteni: Mondja ki a tekintetes Tanács, hogy az előadások az egész egyetemen a tanévmegnyitó ünnepélyt követő héten kezdődnek. A hallgatóság az előadás első három napján köteles aláírásért jelentkezni. Későbbi jelentkezésnek helye nincs. Azok, akik a jelentkezést elmulasztják, ezáltal tandíj- kedvezményükről mondanak le. Ezekhez a következőket vagyok bátor még fűzni. Sok zavart okoz az, hogy a tandíjkedvezményért folyamodóknak indexük2 nincsen és így az indexet aláíratni nem tudják, ami által magukat a jelentkezés alól felmentettnek érzik. Ezért bátor­kodom javasolni, hogy mondja ki a tekintetes Tanács, hogy azon hallgatók, akik tandíjkedvezményért folyamodván, indexszel nem rendelkeznek, láttassanak el egy kötetlen indexlappal, melyet éppúgy kell kitölteni, mint az indexet, melyen az alá­írások eszközölhetők és amely azután a quaestura3 által az indexbe beillesztik.” CsmL RH1 ET. Jkv. — 1935. november 20. — Géppel írott tisztázat. 1 Rendellenes, szabálytalan 2 Leckekönyv 3 Tanulmányi osztály 123

Next

/
Oldalképek
Tartalom