Szabó Tibor – Zallár Andor: Szent-Györgyi Albert Szegeden és a Szent-Györgyi Gyűjtemény - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 15. (Szeged, 1989)

A Szent-Györgyi gyűjtemény

vonatkozású képeket, könyveket a Ferenc József Tudományegyetem részére engedje át a Kar. Ditrói Gábor egyetemi tanár úgy vélte, hogy az eltelt húsz év történelmi doku­mentumaira mind a két egyetemnek egyformán joga van.10 Megkezdődött a levelezés és az osztozkodás, melynek következtében az egyetem- történeti és az orvostörténelmi múzeum terve évtizedeken át kikerült az érdeklődés köréből. 1971-ben a szegedi felsőoktatás 50. évfordulóján került ismét előtérbe az egyetem- történet megírásának és orvostörténeti múzeum létesítésének igénye. Egy jól sikerült egyetemtörténeti kiállítás, és a „Szegedi Egyetemi Almanach 1921—1970” megjelen­tetése jelzik az első lépéseket. Az Almanach orvosi—gyógyszerészi része Zallár Andor könyvtárigazgató munkája. A SZOTE Központi Könyvtára részéről több — elsősorban helyiség hiányából adódó — sikertelen kísérlet történt múzeum létesítésére, míg végül az egyetem elvileg hozzájárult annak megvalósításához, amit a Semmelweis Orvostörténelmi Múzeum igazgatója is támogatott. A Könyvtár több évtizedes egyetemtörténeti gyűjtőmunkája lehetővé tette a Szegedi Orvostudományi Egyetem történetének megírását.11 Az egyetem történetének megírása tovább sürgette a Szegeden és az országban még megtalálható források összegyűjtését, feltárását, az egyedi dokumentumok másolati példányban való meg­szerzését. Fenti munka során nyilvánvalóvá vált, hogy az 1930-tól 1945-ig terjedő időszak az egyetem történetének egyik legváltozatosabb és legválságosabb korszaka volt. A történések és események kihangsúlyozottan Szent-Györgyi Albert tevékenységével voltak összefüggésben. Megállapítható, hogy az ő szegedi tudományos és közéleti működése jelentős mértékben meghatározója volt az egyetem életének. Ezért már 1983-tól külön figyelemmel fordultunk a Szent-Györgyi Albertiéi és működésével foglalkozó dokumentumok gyűjtésére és feltárására. E tevékenység a célkitűzéseket önmagától jelölte meg számunkra: egy Szent-Györgyit bemutató monográfia meg­írását és a Szent-Györgyi Gyűjtemény létrehozását. Jelentős segítséget nyújtott céljaink megvalósításához a Délmagyarország című helyi lapban 1986-ban megjelent 29 részes, Szent-Györgyit bemutató cikksorozat,12 és a Magyar Televízió budapesti és szegedi adásainak Szent-Györgyivel foglalkozó műsorainak lehetősége. Az újságban és a televízióban az ország nyilvánosságához fordulhattunk segítséget kérve gyűjte­ményünk gyarapításához. A felhívások alapján intézményektől és magánosoktól nem várt mennyiségű értékes anyag és dokumentum került a gyűjteménybe. Az egyetem vezetésének pártoló 10 OK2 Jkv. — 1941. január 31. 11 Szabó Tibor—Zallár Andor: A Szegedi Orvostudományi Egyetem története 1921—1986. Szeged, 1987. 271p. Díjnyertes pályamunka. 12 Szabó Tibor—Zallár Andor: Egy alkotó élet fénykora. Délmagyarország 76; 117—149. sz., 1986. 106

Next

/
Oldalképek
Tartalom