Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Habermann Gusztáv: A szegedi fősóhivatal és személyzete (1790–1848)
sebb beosztásokba később többnyire magyarok kerültek, kisnemesi származásúak, és csak a manuális munka végzésére alkalmaztak plebejusokat is. Amennyiben ezek sorából bevált szakember nőtt ki, és az magasabb beosztásban is használható volt, akkor a kinevezéssel egyidőben általában nemességre emelték. A szegedi fősóhivatal szervezete A magyar kamara visszaállítása után 1790-től 1848-ig a kamara elnöki székébe egymást követően hét főnemes került. Szécsen Sándor 1790-től 1808-ig, Semsey András 1808-tól 1814-ig, Majláth József gróf 1814-től 1825-ig, ifj. Zichy Károly gróf 1825-től 1834-ig, — Keglevich Gábor gróf 1836-tól 1842-ig, — Mednyánszky Alajos báró 1842-től 1844-ig, és végül Szécsen Miklós gróf 1844-től 1848-ig töltötte be a kamaraelnöki tisztet. Mellette alelnök működött, aki az elnököt akadályoztatása esetén helyettesítette. Az alelnöki tisztet 1792-ben töltötték be Orczy László báróval, aki 1807-ig maradt hivatalában. Követte őt Eötvös Ignác báró 1808-ban, és amikor magbízatása 1812-ben megszűnt, Majláth József gróf került a helyére két évi időtartamra. 1815—1816. években ifj. Nádasdy Mihály gróf és 1817-től 1824-ig Cziráky Antal gróf volt az alelnök. Perényi Lázár báró vette át a posztot 1825-ben, és két évi hivataloskodás után, amelyet egyéves üresedés követett, 1829-ben Szécsen Miklós gróf lett a kamara alelnöke egy esztendőre. 1831-től 1836-ig, amikor a kamarai elnöki székbe emelkedett, Keglevich Gábor gróf volt az alelnök. Ugyanilyen módon emelkedett Mednyánszky Alajos báró az 1837—1842-es alelnök később az elnöki székbe, amikor is 1843-ban Almásy Móric gróf követte az alelnöki székben. Ő 1846-ig maradt a helyén, és az utolsó alelnök Duschek Ferenc lett.101 Ami most már magát a szegedi hivatalt illeti, annak személyzeti köre aszerint alakult, hogy a hivatalnak mekkora volt a területi hatásköre, és milyen volt a hivatali szervezete. Mert például számos kis vidéki sóhivatalnál alig találkoztunk mással, mint a vezető és a helyettesi pozíció betöltésével, míg olyan hivataloknál, amelyeknek az ügyköre nemcsak területileg, de tárgykörileg is terjedelmes volt, szükségképpen emelték az alkalmazottak létszámát. Volt olyan hivatal is, mely célszerűségi okokból székhelyétől távol fiókhivatalt létesített. A hivatalok személyzetének megválogatása természetesen nemcsak a munka mennyiségétől, hanem elsősorban a munka természetétől függött. Olyan hivataloknál, ahol több ügyosztály működött, és ezek az ügyosztályok szakfeladatot láttak el, ott nemcsak több hivatalnokot kellett munkába állítani, hanem gondoskodni kellett arról is, hogy a kinevezendők megfelelő szakképzettséggel rendelkezzenek. Ezt nagyobb hivataloknál általában úgy érték el, hogy a kisebb hivatalokban már begyakorolt egyéneket neveztek ki a nevesebb hivatalokhoz. Miután a szegedi fősóhivatal szervezete az 1790-es újraindulástól kezdve szinte minden hivatali fázist megjárt, a továbbiakban elegendőnek látszik a szegedi hivatal beosztását ismertetni. Az egyes alsóbb hatóságok és így a sóhivatalok élén is hivatalfőnökként a percep- tor állt. Ő volt a hivatal felelős vezetője, rendelkezett minden fontos kérdésben, gondoskodott a központból rendszeresen érkező utasítások megfelelő végrehajtása felől. Összekötő volt a főhatóság és a tisztviselői kar között. Képviselte a hivatalt nemcsak az udvari kamara központja irányában, hanem helyi és egyéb hatóságok és magánosok vonatkozásában is. Tudjuk, hogy a vezető tisztviselőket a király, az alantasabb tisztviselőket pedig a kamara nevezte ki, de nincsen biztos tudomásunk abban a vonatkozásban, hogy 125
